Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Zerdahelyi József: Zakár Manci küszködése

Próbáltam az ajtót — mert hogy az én csizmám alatt szólt a kavics, — de nem nyílott. Megkoccantottam. — Én vagyok, eressz be, Maris lelkem. — Nem eresztem — szólt pityergő hangon. — Miért nem? — mondok. — Csak, nem eresztem Marci. — Nem? — kérdeztem fel megint, de mán akkor nem szaporítottam a szót, csak nekitámasztottam a vállam és kibillentettem a sarkából az ajtót. Marisnak vörösre marta a szemét az éccaka, nem is sokat forgatta rám, csak állott és az agyagpadlót nézte. Nem szólt. Akkor se szólt, amikor a karomba vettem és megcsókoltam. — Beszélj mán — mondom aztán. A szóra hozzám bújt, leültünk szorosan a lócára és hogy megmelegedtünk, megjött a szava. Elmondta az egészet, egyvontá'oan mondta el, igaz, hogy darabig még belegazolt a könnye, de aztán sebesen szaladt ki a száián a szó és ahogy mondta, olyan volt. mint aki most támadt fel valami mély aluvásból. — ... édesapám csak ennyit szólott — mondta végzőre és megint rájött a pityergés. — Egyebet nem mondott? — Egy szót se. — Az baj, — szóltam csendest^ — E aj — adta vissza Maris. — Baj — mondok, — mert nem adta ki a haragot, most majd forralja magában és Isíen tudja, hova viszi a forralás a gondolatját. — Igaza is van, engem meg is verhetne, meg is ölhetne, hogy úgy itt hagytam szegényt, gondjaviseletlen. — Én raboltalak el. — igaz, dehát egy mozdulásnyit se küzdöttem ellene. — Igaz. — Mikor éccaka rágondoltam, hogy itt van, magába, egyedül, a szívemet csak az Isten őrizte a megszakadástól. Csak a rívás nyugtatott, megölhetne, amiért ilyen komisz gyereke van. — Maris — mondok neki, — ne tarts semmitől, én melléd állottam. én nem hagylak, de a hajad szálához se nyúlhasson, mert attól velem gyűlik meg a baja. — így fenekedtem és ebben nem volt semmi hazudás, mert kutyamód feszült a mejjemben az emberség. Hallgattónk. Aztán Maris rámfordította a szemét és úgy mondta: — Szegény lány vagyok, cselédsorba nőttem, mit akarok én magával. Marci. A szolgálója lehetnék, a szeretője lehetnék, de a bites felesége az nem lehetek. — Nem lehetsz? — Nem, mert nem engedi édesapám. — Nem engedi? — Nem engedi. — Aztán miért? — Hát mert büszke, oszt nem állaná, hogy a lányát madzagra 56