Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Zerdahelyi József: Zakár Manci küszködése

fűzze valami paraszt, 03zt kegyelemkenyeresnek tartsa. — Én nem annak tartanálak, — Maga nem, de ... — Hát ki? — tüzeltem. — Az édes szüléje. —- Édesapám? — Az. — Édesanyám? — Az. — Hát nem fogadtak-e be tegnap is? — Az tegnap vót. — Ma se szóltak ellene. — Majd módja kerül annak. Ilyeseket beszéltünk, de hogy szólított a munka, megöleltem a Marist és kiléptem az ajtón. Szinte roskadoztam a rámtelepedett gond alatt, de csak antól inkább megkeményedett bennem a Marishoz való hajlandóságom és megfogadtam, hogy az egész világ is rámgyöhet akkor is feleségemül veszem. Kaszáltuk a lóherét. A harmadik fordulás után, ahogy szokásba volt, lehuppantunk egy cseppet a földre. Azt mondja édesapám: — Hát, mire házasodol? — A két kezem munkájára — mondok. — Ügy mán lehet. Ebédidőben megint koppant valami ritkaszavas beszéd köztünk — A birtok kebelezve van, hiába két házhely, sok adósság nyomja. — Tudom, édesapám. — Az, kemény összekaparni a kamatot, pedig törlés is kell — Igaz. , Hallgattónk egy kenycrszelésnyi időt. Megint ő szólott: — Nincs annak a lánynak semmije. — Pénze, az nincs. — Baj. — De van neki dolgos két keze, meg hozzámvaló hűsége — Az van. — Nekem meg az elég — egyenesedett rá a derekam édesapám szavára, de nem ment le a torkomon a falat. » Estére meglett a kaszálás, de én nem leltem benne kedvem. Meg is látszott a képemen a sűrű gond, hát nem sok beszéddel jártónk. Mikor rendbetettük az ólat, az asztalhoz ültőnk, vastagon viliáztunk a galuskából, én azért is, hogy reggeltől se kívánta a béléin az 57