Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Marék Antal: Ballada a végekről

előtt már letérdeltek a leányok szép sorjában. A kóruson dobogott a férfinép lába s a kántor ott babrált a rekedthangú, sípoló mellű orgona sárgult billentyűin. Megszületett Krisztus. Senki sem látta. De megnyílt az ég, hatalmas fényesség, szórta tele a világot. A levegő megtelt feszültséggel. A világ nagy várakozásban lihegett. Határon innen és túl a betlehemi csillag fénye átsugárzott a földre. Pedig a földeken, mint Veronika kendőjén Krisztus arca, a nyomor és szenvedés mély vonásai vésődtek. Megszületett! A templomból szállott az ének a fényes éjtszakában. örömében tnajd megpattant a világ. A hold pedig világított a szent örömben izzó világ felett. Bodor Péter ünneplőben feszengett odafenn a kóruson. A kántor néha átadta neki a szót s ilyenkor kivörösödve énekelte a karácsonyi énekeket A kántor ilyenkor, ha Bodor Péter szólott az Űrhöz, csak a sárgult billentyűket szólogatta. A kórusról is úgy kérült le legutolsónak. A templom körül már nem volt senki, amikor kilépett a holdas éjtszakába. A gyerekek leértek a házakig, csak egy-két öreg csoszogott még a tanító háza mellett hazafelé. — Dicsértessék a Jézus Krisztus! — köszöntötte a papot. — Szép, hideg időnk lett, tisztelendő úr. A pap köhögött s alig tudott nehéz, kínzó asztmájától szóhoz jutni. — Igen ... — mondta végre, amikor egy keveset csillapodott a köhögése. — Sokan voltunk az éjféli misén. Itt volt egész Karl ovce. Felvonult gazdagja, szegénye egyformán. — Ők énekeltek az éjféli mise előtt? Én meg azt hittem, hogy a faluban énekelnek . . . — Hát azt már csak nem tesszük ezen a nagy ünnepen — restelkedett Bodor Péter. — Nem vagyunk mi olyanok, kérem. — Hát csak ünnepeljenek jól, Bodor gazda. Isten áldja! Elváltak. Mire Bodor Péter leért az útra, már az utolsó szekér is elindult a kereszt alól. Nehézkes lépésekkel ment tovább. Odalent a kocsma ablakai világítottak bágyadt fénnyel feléje. A férfinép már gyülekezett szállingózva. Mikor Bodor Péter benyitott a rozzant ajtón, lehettek már jónéhányan. Hanem még egy óra sem volt, amikor a kis Bodor-gyerek nyitott be a kocsmába. Értelmes palccgyereknek látszott a kis Bodor Józsi. Keskenykarimájú ünneplő kalapját még az ajtó előtt levetette a fejéről. Csizmája orrán alig tapadt kevéske hó. A füsttől semmit sem látott, csak állott az ajtó mellett. Aprókat prüszkölt, mert bántotta orrát a füst. Kezében mákoskalácsot szorongatott, amelynek nyoma még ott dicstelenkedett a szája szegletén. — Mit akarsz, Józsi — szólt a füstön át feléje valaki. 84