Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Darkó István: Fekete szivárvány

ismerte volna magát benne, mint az itthoni rengeteg erdőben. Ügy mondják pedig, hogy ezek is elterjednek egészen Lengyelországig. Amikor egyszer Galíciában feküdtek a nagyerdő szélén, a kapitánya rászólt: — Tudod-e, milyen erdő ez, Kovács Gyurkó? — összezavart erdő szegényke. Fenyő van benne tölggyel. — Az igaz. Hanem ha ezen az ösvényen nekiindulnál, otthon érnél ki belőle a Gyömbér alatt. — Gyurkó akkor nevetett ezen: — Jó néhány lépéske lenne bizony az. Ezek a beszélgetések, azok a nehéz évek, a kínlódás, a lődozés, a sebesültek, a halottak, a szünetlen vándorlás, a rossz ételek és a gyakori éhezés már elmúltak. Egy hónapja sincs még egészen, hogy hátat fordított nekik és már most is alig emlékszik rájuk, itthon a juhok, a legelő, az úton a kőlapok, a magasban a Tátra, s a mélyben a falu, mindez olyan most is, mint régen volt. Mintha semmi sem történt volna. A gerendás bordájú ház, a juhok fejése, a sajt gyúrása, befüstölése, leszállítása a régi módon történik. Az egész élet olyan, mint régen volt. Felesége, a szegény, szorgalmas Hanka, csak az nem tudta bevárni őt, s amíg távol járt, leköltözött a völgybe, a falu halottai közé. A kis Jankó ugyan, aki azelőtt szipogva botladozott itt előtte, most már a legényekkel dugdossa össze a fejét, de hát ez is a régi rendje az életnek. A beteg meghal, a gyerek felnő. Csak az nem volt rend, hogy aki felnövekedett férfi, egészséges, mint a fenyőfa és erős, mint a hegy, aki talán éppen az ebédet várta, mert éhes volt és enni akart, hogy az egy golyót kapjon a hasába, sokszor éppen egy gellert Leért közben a faluba. Megtapogatta az oldalát, mert nem figyelt a járásra és gyorsabban lépkedett a kelleténél. Az orvos is mondta, hogy vigyázzon a sebére, amelyet a háború utolsó napjaiban kapoít az oldalába. Mikor hazaengedték, nevetve mondta neki ez a jóakaratú doktor: — Hát csak menjen haza, öreg, üdülni a Tátra alá. Jobb dolga van magának, mint nekem. Otthon szanatóriumban élhet. n. A szabónál gyülekezést Ulált. Ez a keszeg szabó csinálta az egész vidéken a legszebb ködmönöket, a legderekasabb kozsukot. Olyan bekecs volt az, ami ennek a zsírtalan szabónak a kezéből kikerült, mint a szép lovaskatonáké, a huszároké. Belül meleg birkaszőre, kívül halványsárgára, az asszonyoknak fehérre, az öregeknek barnára dolgozott finom bőre olyan, mintha éveken keresztül selyemmel cirógatták volna. Nevetve roppant, ha hozzányúlt az ember. Ha marokra fogod, meggyűrődik ugyan, de menten kiugródik. Közben csiklandozza a markodat, mintha széplány volna alatta. Ha szemre veszed, mint a rét virágjai szégyenkezve bújnak a zsíros fű közé- Olyan szép hímek, gyönyörű virágok, színes rajzok, harangfürtök, tulipánok vannak a kozsukon, amelyet az aszalt szabó csinál. Elől és hátul vitézesen 46