Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Szitnyai Zoltán: Emlékezés egy selmeci Szilveszterre

magyar asztalnál. Majd a döbbenetből vészes hangzavar lett s a felháborodás viharként szaggatta meg az árulók térképét. Csak Pali bátyám hallgatott, szinte elrejtőzött pipájának sűrű füstje mögött, magasan, mint a felhőkbe burkolt nap. Aztán bekövetkezett a csoda. Súlyos keze csöndet parancsolóan ütötte szét a füstöt és én úgy láttam, hogy egyszerre acélvértezet borul széles mellicasára, ősz fejét rostélyos sisak takarja és a keze. mely rddig pipát látszott tartani, nehéz pallos széles acélpengéjét heverteti el az asztalon. — A káplán úrnak van igaza, ez az utolsó óra! — mennydörögte. — Fel kell fegyverkeznünk, mert elérkezett a fegyverkezés órája, ha nem akarunk Mohácsnál is rettenetesebb Mohácsot. Szavainak hatása — melyekből én semmit sem értettem — leírhatatlan volt. Már senki sem nézte az órát. Komoly, ősz urak ar. asztalt verték öklükkel és így kiáltottak: — Fegyverbe! Fegyverbe! Nekem úgy tetszett, mintha páncélok és kardok csőrrenését hallottam volna. Lenyűgözötten néztem a csodát, mely beigazolta sejtelmeimet:, lovagterem e hely, ahová időnként visszajár rég volt lovagok szelleme. Mari néném felállt és áhítattal keresztet vetett magára: — Imádkozzunk, mert betelt az óév és a jó Isten megérnünk adta az újat. Valamennyien követték példáját. Komor férfiarcok horgadtak a földnek és imádságosan esengő, női szemek emelkedtek az ég felé. Aztán kéztől-kézig jártak a kezek, a nők összecsókolództak, a férfiak átölelték egymást, mind rokon lett ismét, mind jóbarát: — Adjon az Isten boldog újévet a magyaroknak. Engem Mari néném magához húzott, szorosan a kebléhez ölelt, mintha a karjai közt akarna elrejteni valami elől, ami jönni fog. Erdesérintésű, ráncos, öreg tenyerével az arcomat simogatta és könynyesen mondta: — Te szegénykém. Én meg csalódottan simultam hozzá, még mindegyre várva a látható jelet arról a pillanatról, mely akkor már be is következett, de én még nem láttam és nem is hittem, hogy egy esztendőnél ép ezerrel nagyobb mult távolodott ei az időben.