Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Szitnyai Zoltán: Emlékezés egy selmeci Szilveszterre

Emlékezés egy selmeci Szilveszterre Iría : Sziínyai Zoltán A nagy papiház refektoriumában gyűltünk össze. Komor terem volt, elmúlt évszázadok szigorúarcú főpapjainak arcképeivel a falakon, melyeken az időtlenül régi festés arany cirádái már feketére oxidálódtak. A tágas és kevéssé bútorozott térben szinte megsemmisült a nehéz ezüstök, szikrázó, csiszolt poharak, hófehér porcellánok és gyümÖlcstartó brpnztálak súlyától roskadozó, terített, hosszú asztal. A mennyezetről petróleumlámpák ereszkedtek le és méteres közökben, vertezüst gyertyatartókbaa hosszú viaszgyertyák kékessárga láng i ai imbolyogtak. A sarokban, a karácsonyfa ágain, puritán dísztelenséggel csavarodott a színes papírfüzér, kis gyertyácskák, aranyozott diók, gyümölcsök és mézesbábos figurák között Az ősi hagyományok egyszerűségével, ahogyan az első karácsonyfákat állították fel otthonaikban a régi emberek. Az asztal főhelye mögött, ahol trónszerü szék várta főpapi urát e háznak, a Megfeszített teste fehérlett ki a homályból. Én mindig elmúlt titokzatosságokat érző sejtelemmel léptem e terembe a homályos és almaszagú folyosókon át kanyargó út végén. Ez a szorongó érzés lett úrrá rajtam akkor is, amikor rég tudtam már, hogy nincs e terem múltjában semmi titokzatos, hogy valamikor a jézustársasági atyák tanyáztak e házban és az ő idejükből öröklődött a refektorium neve is. Inkább hittem volna, hogy lovagterem volt egykoron, ahol duhaj és békétlen páncélos lovagok nehéz kőkorsók mellett harcok emlékeit idézték fel és hajnaltájt talán már sűrű vérükből töltöttek az italokba. Ha lehúnytam a szememet, úgy tetszett nekem, mintha a beszélgető urak mélyhangú zsongásából fegyvereknek csörrenését hallanám ki. Mintha egy ottfelejtett lovag kardja ütődött volna páncélos lábszárához, amint azt hosszan és súlyosan kinyújtotta az asztal alatt. Mintha minden nesz és minden szó elmúlt évszázadokból visszhangozna és a mi tetteinket és szavainkat is a további évszázadok számára rejtené el e terem csodálatos akusztikája. Ma is nem egyszer hallom e gyülekezet őszfejű öregeinek hangját tompa kongással a boltíves, kopár falak között. Hallom az oly sokszor hallott szavakat: — A nemzetnek fel kell fegyverkeznie, mert elérkezett számára a fegyverek órája, ha nem akar Mohácsnál is rettenetesebb Mohácsot. Még most is, ha magam elé idézem elmúlt gyermekkoromnak e szinterét, az elrohant évtizedek távolán át is tisztán hallom Pali bátyámnak. a túród prépostnak, az idők beteljesülésére figyelmeztető 28