Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Szitnyai Zoltán: Emlékezés egy selmeci Szilveszterre

szavait. Látom őt a csibukok és szivarok füstjének kődén át az asztalfőn, lilaszegélyü selyemreverendában, vastag aranyláncon lógó, súlyos kereszttel a mellén, amint mélyzengésű hangja vésztkiáltóan harsogott a szilveszteri éjtszaka poharazgató hangulatába. Akkor úgy tetszett nekem, hogy nehéz páncéling borult tág mellkasára, sürűrostélyú ércsisak fedte be arcának erőteljes vonásait és pásztorgyűrűs keze mezítelen kard acélját fektette el az asztalon. Ilyen lehetett Tomori, a büszke vezér! Mellette sápadt arccal hallgató apám s a döbbent vendégek hosszú sorának végén szilajtekintetű, fiatal káplánok, akik úgy nozdulnak meg székükön a vezéri szóra, mint rohamra kész, ifjú hadnagyok tüzes paripáik hátán. Ilyen lehetett a Mohács előtti, utolsó sátorozás képe. Azon a Szilveszter-estén, amelyre emlékezésem most visszanéz, valamivel tovább tartott a vacsoraelőtti szokásos tarokk és az asszonyok is hosszasabban trécselhettek a drágaság meg a cselédkérdés örökkétartó gondjairól a levendulaillatú szobában, ahol Pali bátyám nővére, Mari néném lakott, fekete főköíősen, vékony pásztában homlokára simuló ősz hajjal, békességes mosollyal kék szemében és fogatlan szájára tapadó ajkainak örökké mosolygó, ráncosodó öblével hasonlatosan a szekrények peremére állított, ráncosodó almákhoz. Aztán megszólalt a folyosó végén, a vacsorára hívó kisharang. Az urak tárcáikba szórták nikkelpénzeiket s a csibukok visszakerülA a pipatóriumba. A hölgyek is felemeledtek ugyanakkor selyem:oknyaik suhogásával és csicseregve, mint egy felröppenő madárraj. iCét szemközti ajtó nyílott egyszerre s a kétfelől érkező hölgyek és urak összegyülekeztek az előszoba intarziás szekrényeinek kettős sorfala között. Megilletődött arccal, ünnepi mosollyal verődtek menetbe és indultak el homályos folyosókon át a refektórium felé olyan áhítatos hangulatban, mintha szeretettel várt, születő élet keresztelőjére tartanának. Én i'ali bátyám erős kezébe kapaszkodva haladtam a menet élén. Mélységes büszkeséggel töltött el, hogy életemben először, tanuja lehetek annak a pillanatnak, amikor titokzatos törés áll be az idő rendjén és mindaz, ami egy éven át volt, helyet cserél a jövővel. Valami jelt vártam, valami csodálatos intést, mely láthatóvá fogja tenni, amint az óesztendő elöregedetten kihull a jelen kapuján és ugyanakkor fiatalon, reményeink csillogó öltözékében belép az újév. Fogadkoztam, hogy nem lesz baj velem, nem leszek sem nyűgös, sem álmos és fölösleges kérdéseimmel sem fogom zaklatni a beszélgető felnőttek hangulatát. Papi házban voltunk, ahová nem szokás szórakoztató cigányt hívni, a rádiónak akkor még híre-hamva sem volt s akik ott egybegyűltek, csak kedélyük, szívük és bölcs értelmük hangszereit szólaltathatták meg egymás szórakoztatására. De milyen szonátákkal és opuszokkal! Még ma is hallom azt a muzsikát és valahányszor hallom, melegebb lesz tőle a szívem. Aa ajtó fölötti kerek óra fehér számlapján fekete mutatók láthatatlan mozgása jelezte az idő múlását. Én egyre az órát néztem, 27