Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Jankovics Marcell: Hangok a távolból

kell kommentár. Mi hárman letelepedtünk egyik sarokasztalnál, hallgatagon. György is komolyan, de nyugodtan. Sir Flemwell megdörzsölte csiptetői ét és kissé előrehajolt. — Nem vagyok kíváncsi. Az angolok sohasem faggatnak senkit olyasmiről, mihez nincsen közük. De amit most a megérkezésünk óta letelt negyedórában láttam és hallottam, nekem egészen új és érthetetlen. Kérem, mondjanak el annyit, amennyit lehet vagy amennyit akarnak... György arcán szelíd, fájdalmas mosoly surrant végig. — Sir, azt hittem, hogy csak tények, érdeklik és nem érzések ... De szívesen beszélek. Ebben a néhány percben összesűrítve végighallgathatta az egész magyar tragédiát. Mondhatom, dráinaibb, mint Shakespearej ük bármelyik jelenete. — Gyula Sándor, kivel telefonon beszéltem, vagy inkább kinek telefonon muzsikáltattam, erdélyi magyar. Kolozsvárott. — Ma huszonöt esztendeje, hogy mi ketten tanúi voltunk az oltár előtt. Ma lett volna ezüstlakodalma, ha — ha szépséges bajtársa is megélte volna . .. — Ott maradt Erdélyben magyarnak. Csak a fiát küldte ide, mert szegény fiúnak ott nem termett az az útszéli virág sem, melyre még a kóbor vándorlólegény is rátalált az élet árkában: a reménység. — A fiú tanult és tanult. Diplomás mérnök. Nincs kenyere. Nincs helye. Hitét vesztette. Tagadja ma már mindazt, amiben apja hitt. Az apa az ábrándos tegnap — a fiú a cinikus ma. Az új kor doktrinája nagyon szomorú: az ember nem lehet az, amivé születik és nem lehet az, amivé akar lenni. Mindenki születésénél fogva gyógyíthatatlan beteg, mert csak két. ma már ritka orvosság tartja benne a lelket: az otthon és — a kenyér. — Gyula Sándornak szép otthona volt. Apja, szépapja, ükapja ugyanazokba a szobákba nyitottak be. A szellemük vele élt. Ezt az otthont elvették tőle. Emberek, akik szeretik a készet, mert önmaguk még nem építettek. Voltak táblái, az egek kékségével vetekedő búzavirággal, a tűzzel vetekedő pipaccsal szegélyezve. Voltak rétjei gyönge fűtengerrel, mely hullámzik, mint a tengerek dagálya. Voltak erdei, magánosak, csöndesek és mégis otthonosak, mert aki egyedül van, annak elég egy-egy szépszemű őz pillantása. Aki egyedül van, ahhoz ott mindig a kellő pillanatban vigasztalva szól a sárgarigó. Elvették tőle. Emberek, kik nem szeretik sem az őzet, sem a sárgarigót, hanem csak azt a pénzt, melyet a kiirtott erdő fája megér. Ma zsellér ott, hol szépapái urak voltak. A szegény ember előtt mégis nyitva áll az élet, de az elszegényedett ember előtt becsukódnak a kapuk ... — Felesége mellette állt mindenkor, mindenben, mindenütt. Sir Flemwell, — a legenda az őrangyalról nem mese. Égi valóság a földön. Ez az asszony beteg lett. Nem bíztak -az idegen doktorokban. Ide küldte — haza. Ó maga nem jöhetett vele, elvették útlevelét,- mert ami egyikben erény, a legnagyobb bűn a másikban. Ami erény azok12