Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Jankovics Marcell: Hangok a távolból

ban, akiké a hatalom, bűn azokban, akik fölött amazok a hatalmat gyakorolják. Az sszony itt hunyta le szép szemét, anélkül, hogy még egyszer őreá pillanthatott volna. A férfi valamikor gyönyörűen hegedült. Azt mondta, a hegedű az ő bibliája, a muzsika jóbarát, hit, erő, jellem. Ma már nem tudja a húrokat megszólaltatni azon a hangon, melyet szívében hall. A balkeze ujjait levitte az ostoba, vak golyó, mely a háborúban nem becsülte meg a legfenségesebb értéket, a szeretetet, hát hogy is becsülte, kímélte volna az élet legkitaláltabb luxusát, a művészetet... — Sir Flemwell — ez az életrajz minálunk sokszor íródott. Nem is kellene fölébe írnom: Gyula Sáxtdor életrajza. Kicserélhetném a nevet sok másnak nevével. Egyszerűen magyar életrajz a 20. századból. Hitt, csalódott, elvégeztetett. Búcsúlevelet kaptam tőle, ide, mára, ezüstlakodalma fordulójára. Ezt a napot akarta még bevárni, — azután ő is el akart menni. Angol barátunk hallgatott. Nem evett egy falatot sem. Jobbrabalra rakta, rendezte a kést és a villát, meg a poharakat. Kérdőleg nézett Györgyre. — Sir, hát mit tudok én segíteni ilyen pillanatban vagy 300 kilométer távolból? Eszembe jutoct a telefon. Ezért az egyért, ezért a mai estéért érdemes volt feltalálni ezt a modern kínzceszközt vagy áldást. Olyan az, mint az orvosi műszer. Antipatikus, de nagyszerű, mikor segíteni lehet vele. Meg a telefonból kiáradó muzsikát nem is lehet hirtelenében lecenzurazni. — [Iái 300 kilométernyire bemuzsikáltattam Gyula Sándornak, húzattam innét Kolozsvárra. — Azt a dalt, mellyel huszonöt év előtt szerelmet vallott párjának. Jusson eszébe, hogy akinek volt életében szépség, annak érdemes tovább élni. ha másért nem, azért, hogy emlékezzék. Mert emlékeket nem vehet el tőlünk senki. Sem ember, sem idő, sem a szeszélyes sors. Bcmuzsikáltattam neki a Rákóczi-nótát, melyet odaát már nem igen hallhat. Ne felejtse el, hogy ő is magyar — és minden magyarnak élni kell, ha másért nem, legalább azért, hogy számunk ne fogyjon, hiszen a szám is jog és jövő ... — Bemuzsikáltattam neki a vigadó, könnyelmű nótát a vörösborról. Ez a nóta pótolja a bor mámorát. A mámor feledtet, és aki cl tudja felejteni a kritikus pillanatot, mely a legegyenesebb, de visszafelé nem vezető útra csalogat, — az már megáll és nem megy. — Végezetül bemuzsikáltattam neki egy magyar imádságot is. Aki ilyen imádságot hall, az nem akar meghalni, hanem föltámad halottaiból. — íme Sir Flemwell — egy dal a múltról, az emlékekről — egy feledtető nóta a jelen mámoráért, — meg egy imádság muzsikaszóban. Ez nálunk életet, jövőt jelent. Hát ez ennek a telefonhívásnak egész története. 13