Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Jankovics Marcell: Hangok a távolból

György arca hirtelen elkomorodik. À portás levelet adott át neki. Feltépi. Látom, román bélyegek vannak a borítékon. — Excuse... — Olvassa. Férfias vonásai összeesnek. Mintha ettől a levéltől megbetegedett volna. — Mi az, Györgyöm? — Ez — Gyula Sándor búcsúlevele ... — Átnyújtotta nekem a kis hírmondó papirost, mely mégis csak fontosabb olvasmány minden hírlapnál — annak, akinek szól. Halkan hozzáfűzte: — én legalább búcsúlevélnek tartom. Átfutottam az apróbetűs sorokat, melyek tiszták, élesek voltak, mint az Elzevir-kiadások nyomása, csak éppen kicsit lefelé lejtettek, mint — nos, ahogy a grafológusok vitatják, a lefelé hajló élet Sir Flemwell előkelően és unottan félreállt, mint aki nem akar zavarni és úgysem érti, ami most társait érdekli. A levél határozott volt és szomorú, mint Gyula Sándor élete: „Kedves jó Györgyöm. — szombat este érkeztek Budapestre; oda írok, hogy még elérjen ölelésem a távolból. Szeretettel köszöntlek. Gondolatban veletek vagyok. Ez a szombat nekem is jeles nap, — sorsdöntő nap. Ezt a qapot még megiilöin. Megvárom még huszonnegyedik óráját is. Aztán — a jó Isten áldjon benneteket Senki se maradjon ott, hol az élet nem látja szívesen. Ez nem gyávaság, hanem csak okosság. Talán kicsit önző okosság, de mégis az. Isten veletek. Még egy meleg kézszorítás. Sándor." Végigborzongott rajtam a hideglelés, önkéntelenül órámra néztem György is kirántotta óráját és tétován jártatta végig tekintetét a lépcső vörös szőnyegén, a színlapok tarka négyszögein, a mellettünk elhaladó idegeneken, kiknek az egyik portás — szintén az órájára nézve — ismételgette: Messieurs, onze heur-trente-cinque. Még elérik az expresst. Keleti pályaudvar! György pillantása végigosont hirtelen mindenen, ami közelében akadt, mintha keresne valamit, amibe fogódzni tudna, keresne valakit, aki tanácsot adhatna. Halkan mormolta: Istenem, de tehetetlen az ember, így vagy háromszáz kilométernyire . .. Majd fölriadt és parancsolva rendelkezett. Legelőbb az egyik , boynál : — Kapcsoljanak soronkívül. Kolozsvár: 27—33 telefonszám. De azonnal! Felém fordult. — Az angol menjen szobájába. Mosson kezet vagy szívjon pipát. Majd kimagyarázzuk neki. Igen, csak „facts"... mik éppen csak a szívekben rejtőznek. Idegen meg nem érti... Te pedig hozd a telefonfülkébe Magyarít..« Gyorsan beszélt, mintha mái telefonálna és három perc alatt mindent el akarna mondani. Még én sem értettem egészen, de engedelmeskedtem, gyorsan, akár a mentőorvos, kinek nincs veszteni 10