Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kovács Magda: Hazugság nélkül

HAZUGSÁG NÉLKÜL Eljöttem. Szótlanul, morcosan. Csak a piros halaktól búcsúztam el. A postás utánam nézett. Nem volt más dolga, hát utánam nézett. Éreztem a hátamon, hogy nincs csodálkozás a tekintetében. Csak néz, mint ahogy olyankor szokott az ember, amikor úgysincs más dolga. Az ég elborult. Két percen belül vizes lettem. Visszafordultam, hogy még egyszer lássam >a Zobort, de csak a leszakadó szürke felhőket láttam. Egészen elborították a hegyet. Ösz volt, és rám tört az őszi bánat. Az autóbusz zötyögtetett vagy öt percig, azután -az állomáson kiszálltam. Esett az eső. Az is csak úgy közönyösen, ahogy a postás nézett, vagy ahogy a sofőr ásított a volánnál. Se nem sietősen, se nem ráérősen. Őszi tempóban. Még vagy hat órám volt a vonatindulásig. Leültem, és néztem, hogy az emberek lángost esznek, és valamelyik vonattal elutaznak, a peron üres marad, a büféslány ásítozik a lángosok felett. Azután megint jöttek a vonatok, és megint benépesült az állomás. Az emberek lángost vettek vagy újságot, beszéltek, tolakodtak és — elutaztak. Voltak, akik nem utaztak el, ottmaradtak, integettek a vonat után. Egy asszony sírt, alig állt a lábán. Fiatal volt, egy katonába kapaszkodott. A katona szomorúan simogatta az asszony haját. Nem ettek lángost, és nagyon sajnáltam őket. Egészen megfeledkeztem magamról. Csak sokára jutott eszembe, hogy éhes vagyok. Akkor egyszerre kedvem támadt lángost vagy újságot venni, beszélni, belekapaszkodni egy katonába és sírni. Főleg sírni lett vOlna nagy kedvem. A büféslány tekingetett felém. Láttam rajta, hogy szívesen adna ingyen is egy lángost, csak már utazzam el valamelyik vonattal. Gondoltam, hogy odamegyek, bemutatkozom, megmondom, hogy öt nappal ezelőtt végleg kidobtak a főiskoláról, és ha ad egy lángost, 89