Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Fülöp Antal: Háromnaposok

jebb haladt iá deszkán, annál nagyobb ívben hajlott meg alatta, és jobban rugózott. Elérte a közepét, és a két darabból álló pallót összetartó vaspánt élőtt megállt. — Dobd el! — kiáltottam utána. Csak szuszogott, aztán hallom ám, hogy azt hörgi: — Nem a! Megvárta, míg a deszka hajladozása alábbhagy, fél szemmel a vízre sandított, 'aztán .mint az öreg ikutya a vízsodrásban, egyik lábát óvatosan átemelte az öt centi vastag pánton. A vas most a két talpa között volt, úgy pihent. — Még egyszer mondom, akinek nehéz leteszi! — kiáltotta Gedeon, de furcsa-bizonytalanul zengett a hangja. Kezemet a csípőmnek feszítve tartottam a zsákot. — Én aszondom, marhaság ez — mondta valaki. Jeromos megpróbálta átemelni a másik 'lábát is, de csak egy kezdő mozdulat lett belőle. Amint a palló rugózni kezdett, visszaengedte a sarkát. Ledobtam a zsákom az egyiik vastőkére, és láttam, hogy Gedeon is izgatottan tipródik az asztalon. — Valakinek be iköll menni — dörmögte —, még beléeszi a fene, és megfúl! — Dobd el a zsákot! — kiáltotta be ne

!ki. Ha bárki rámerészkedik másodiknak a deszkára, s hozzá még ott egy mázsa cukor is Jeromos nyakában, egykönnyen a parti köveken fejezhetik be mind a ketten. — Dobd már el azt a zsákot, a francos istenedet! — kiáltottam le, mert láttam, hogy Jeromos megint készülődik emelni a sarkát. Egyszer csak hallom ám, mintha valaki a pincéből kiáltana: _— Nem a! Közben sötétedett, és ahhoz is erő kell, hogy valiaki a vállára nyomódó zsákot egy deszkepallón állva ledobja, mégpedig úgy, hogy közben ne essen el vele együtt. — Ez meg van veszve, csak aszondom — morgott 63