Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Fülöp Antal: Háromnaposok

Gedeon az asztalon. Néhány lépést tettem előre a deszkán, de rögtön ropogni kezdett. Visszamentem a partra. Jeromos meg csak állt két reszkető lába 'közt a vaspánttál, s már arra sem volt ereje, hogy átlépje. Felemelni még csak fel tudta volna a hátsó lábát, de a másikon a zsák és a maga súlyát megtartani már aligha. — Ezt azért nem köllött volna — mondta valaki. — Nem hát — mondta Gedeon leugorva az asztalról, és ő is odajött a partra. — Szólj neki! — mondta. Űjra bekiáltottam Jeromosnak, de az tovább állt, és megint emelni készült a sarkát. Erre aztán Gedeon olyat tett, amire még nem volt példa a kikötőben. — Dobd el a zsákot, én mondom, Gedeon! Beírom a napodat! — kiáltotta, amit még egyetlen szezonos sem hallott tőle. Hát látjuk ám, hogy Jeromos, mint a rozsdás colstok csuklik össze, fél térdre ereszkedik, előregörnyed, és a zsá'k a válláról a pallóra gurul. Aztán majdnem ugyanolyan lassan feláll, és kijön a partra. Valami mosolyféle látszott a szája körül, de a szemét most sem láttam a homlokára csúszott ellenzős sapkától. Amíg az ingét betűrte a nadrágba, körülvettük, és mindnyájan vártuk, mit mond majd Gedeon. Tögrengő arccal járkált a parton, néha ránk és Jeromosra nézett, aztán megállt, és bekiáltott a tárházba: — Vége a napnak! Mintha még valamit vártunk volna, de Gedeon csak annyit mondott: — Gyerünk a vinklibe! És Jeromos velünk jött a kocsmába.