Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Fülöp Antal: Háromnaposok

A javad akarom, ne menj az asztalhoz! — Az holtbiztos volt előttem, hogy Gedeon nem hagyja elvinni Jeromosnak a megkeresett háromszáz koronáját, mert ilyen, amióta Gedeon „észbe kapott", még nem történt a dokkokban, csak azt nem értettem, hogy miért vár ilyen sokáig, és hagyja estig kínlódni Jeromost, aki mind a három nap reggelén egy-egy féldecit is fizetett neki. Vagy talán — de ez szinte hihetetlen — azt várta, hogy inkább önszántából lépjen le. — Fogadd meg a szavam, és ne menj az asztalhoz — súgtam neki. — Nem a! — bökte hátra a válla fölött. Az első pillanattól fogva ellenségének tekintett. Akkor jelent meg a dokkokban, mikor a szezon beálltával elindultak a hajók, és elterjedt a hír, hogy a rakparti trógerök „óriási lóvékat" vágnalk zsebre. Meg is jelentek a szezonosok, akik közül Gedeon saccolással válogatott. Aki elnyomta a (kilencven kilót, nyert ügye volt. De a nagy hajszában bekerültek Gedeon noteszába olyanok is, akiket a robot egy-két nap alatt levert a lábáról, s többé a színüket sem láttuk. Kétnapi gyötrődésük bére pedig... Gedeon ekkor kapott észbe. Ettől fogva az atlétatermet nem jelentett kiváltságot a munkára jelentkező szezonosoknak, viszont a gyengébbek neve sorra bekerült Gedeon noteszába, hogy a harmadik napon, mielőtt a nap leáldozott volna, el is távozzanak. Ha nem önszántukból, akkor baleset érte őket... Még egy lehetőséget megpróbáltam: — Ha majd adja le a zsákot, (könyökkel vágj a lába ujjára — mondtam, de Gedeon már felállította a zsákot, és felénk nézett. Mindenki mohón figyelt. — Gyerünk! — löktem egyet Jeromoson. Almatagon lépett előre, minden mozdulatán érződött a fáradtság. Aggódó pillantást vetett a lenyugvó napra, vajon megmaradt ereje kitart-e addig, míg a nap megteszi azt a rövidke utat a felhők mögé, és besötétedik. De amikor a pillantása találkozott Gedeon fürkésző tekintetével, csaknem fürgén hajolt az asztalhoz. 61