Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mikola Anikó: A sárga macska délutánja

— Nem tudsz megalázni — mondja a tekintete. — Nem is akarlak — felelem. — De igen. Látom rajtad. Ti mind ilyenek vagytok. — Én kivétel vagyok. — Hazudsz. A'ki két lábon jár, az mind ilyen. Ez az a pillanat, amikor el kell fordítanom a fejem, mert nem tudok tovább farkasszemet nézni vele. Ügy teszek, mintha töprengenék valamin, később újra kezdjük az egészet. — Nem ismersz engem — mondom erélyesen —, semmit sem tudsz rólam azon kívül, amit magamról elmondok néha. Sárga láng lobban a szemében: — Tudom, mi a terved azzal az egérrel! — No és? Talán van valami kifogásod ellene? — a hangom kihívó, egyre jobban kiélezi a helyzetet. — Öld meg, az becsületesebb. — Egyszer már öltem. Akkor megfogadtam, hogy többé nem teszem. — A humanizmus egy bizonyos fokon már kegyetlenség. — Nincs igazad. Ez két ellentétes fogalom. Viszonyuk olyan, mint a párhuzamos vonalaké. Még a végtelenben sem találkozhatnak. A sárga macska félreérthetetlen pillantást vet felém, aztán ásít, nyújtózkodik és kényelmesen leheveredik. Fejét kinyújtott mellső lábaira hajtja, szemhéja lecsukódik, és többé nem vesz tudomást rólam. Odalépek a kályhához, szenet teszek a tűzre, hangosan zörgők a szeneskannával, de egy izma se rezdül. Közelebb húzom a fotelt a tűzhöz, én is elnyújtózom a lehető legkényelmesebben, és szundítok egyet. Arra riadok fel, hogy a sárga macska mereven figyel. Semmit sem változtatott előbbi testtartásán, csak a szeme tágul éberen kerekre, és néz. Zavartan pislogok, nem tudom, mit akar ezzel az alattomos támadással. Gyűlölöm ezt a nézését, idegesít, robbanni tudnék tőle, 241