Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mikola Anikó: A sárga macska délutánja

fölálilni és 'elrohanni, de mégse tehetem, mert ugyanakkor szinte teljesen megbénít vele. Mintha elzsibbadnának a tagjaim, még a lélegzetvétel is nehezemre esik. Minden erőmre szükségem van, hogy föl tudjam venni a harcot vele. — Voltál te már vendég valahol? — kérdezi hirtelen. — Hogyne lettem volna. Ez csak természetes. Nem? — Nem. Egyáltalán nem természetes. — Akkor te sok mindennel nem vagy tisztában. Az én hivatásomnak éppen az a lényege, hogy életem egy részét vendégségben töltsem másoknál. — Félreértettél és félremagyarázod a kérdést. Gondolj vissza arra az időre, amikor még nem hivatástudatból vendégeskedtél. Akkor mit csináltál? — Átmeneti időre munkanélküli voltam. — Mennyi volt az az „átmeneti idő"? — Ügy fél év ... körülbelül. — Mit csináltál az alatt a fél év alatt? — Nem tudom, hová akarsz kilyukadni. Bosszant ez a sok kérdés. — Ügy értem, voltál-e valahol, vagy itt gubbasztottál fél évig ebben a fotelban? — Voltam. Persze hogy voltam. Néha hazautaztam anyámékhoz. — Ez minden? Nem bírom tovább! Most mindjárt elrohanok, vagy őt dobom ki. Kiabálni kezdek: — Ha mindent jobban tudsz, akkor minek kérdezel? Hogy elrontsd a délutánomat? A sárga macska felizzik, mint egy halom parázs, forrósága engem is elönt, szinte megfulladok. Aztán lehunyja szemét, és ettől mindjárt megkönnyebbülök egy kicsit. Szelídebben folytatom: — Szeretném tudni, mi bajod van velem? Minek ez a sok kérdés, látom rajtad, hogy mindent tudsz rólam, mindent, azt is, amit még sohasem mondtam el. Azt is, amit mások sem tudnak. 242