Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mészáros László: Aknamélyből árbockosárig

pihent. Elmerültem az idaben. Felejthetetlen percek voltak. Jirko Plzeň környéki fiú. Csinos és elég értelmes, csak amolyan anyámasszony katonája. Dubekék tulaj­donképpen nem is rokonai, szomszédok voltak, de fenntartották a baráti kapcsolatot, és ha hazalátogat­nak, hát náluk állnak meg először. Monsieur Dubeknek virágzó, tíz-tizenkét munkást foglalkoztató asztalosműhelye van. Kizárólag megren­delésre dolgozik, és büszkén mesélte, hogy többek közt egy volt miniszterelnöknek (Mendès-France-nak! ] és több filmhírességnek szállított már bútort. Hamarosan ikénytelen lesz kiszélesíteni az üzemet, mert már Spa­nyolországból és Belgiumból is érdeklődtek nála. Remek uzsonnát adtak. Dubek úr még jól beszélt csehül, de felesége már sokat felejtett, vagy legalábbis úgy tett, mintha sokat felejtett volna. Lányuk, Dana, színésznő a televíziónál. Véletlenül szintén otthon volt, és megjátszotta előttünk a valódi párizsi nőt. Azt szok­tam mondani az ilyenekre, hogy jó dög. — Nincs kedvük itt maradni? — kérdezte egyszer Dubek úr. — Komolyan gondolja? — kaptam a szón. — Hát persze! Fellendítené az üzletet egy valódi cseh szakember! Dubek hamar észrevette, hogy engem igazán érdekel az ügy. Kikérdezett, ki és mi vagyok, és így tovább. — Tudja — mondta elgondolkodva —, nagyszerű kereskedelmi utazót nevelnék magából. Egy év alatt megtanulna annyit franciául, hogy képviselhetné a cé­gemet. Ha egy kicsit rosszul beszélne, az csak az elő­nyére válna magának, és így természetesen nekem is. Nos, mit szól az ajánlatomhoz? — Nem könnyű dönteni. Majd meggondolom... Már csak néhány korty van az üveg fenekén. Felhaj­tom, és félredobom az üres üveget. Előveszem a mási­kat. Nem, még nem bontom fel! 216

Next

/
Thumbnails
Contents