Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mészáros Károly: Ella Mari magánügye

akkor jó nyara lesz. Fél év múlva megemlítettem neki a dolgot, s nevetve újságolta, hogy még kevés is volt. — Lehet, hogy eladta — vetettem közbe. — Nem hiszem. — Én sem — mondta Mari. — A faluban nagy híre van. A fiatalasszonyok rajonganak érte, már azok, akiknek jólesik néha egy futó kaland. Szép férfi, de aljas, beképzelt, nagyképű, undorító. — Vannak ilyen alakok. Még beszélgettünk egy órát, aztán elbúcsúztunk. Fél évig megint nem láttam Marit. Ildikóval nagyon összemelegedtünk, semmi akadálya sem volt, hogy a feleségem legyen. Megtartottuk az eljegyzést, és októberben az esküvőt is. Az esküvő utáni boldog napok minden gondolatomat, egész életemet kitöltötték, s csak Ildikóval törődtem. Aztán munkahelyet változtattam, Galambos kolléga segített, aki ezzel örök időkre lekötelezett. Kikerültem a bizonytalanságból. S ekkor a munkahelyemen felkeresett Mari. De milyen Mari? A szép barna haját lenyíratta, és vörösre festette, lefogyott, a szeme sarkában szarkalábak: arca beesett, éles orra merészebben ívelt. A szépségén mindez nem rontott, mert később egy munkatársam érdeklődött: — Ki ez a gyönyörű nő? Rám nem hatott a szépsége, de érdeklődésem megnőtt: Mi a csuda ez? — Ez? — mutatott vörös hajára. — Ez a divat. — Mióta lettél ilyen hóbortos? Nevetett. Nem tetszem? Tudja a jó ég. Mindig tetszett, de sose annyira, hogy valamit kezdhettem volna vele. — Jól élsz! — mondta. Szemében láttam a régi szomorúságot és egy kis irigységet. A szomorúsága meghatott, irigysége elkedvetlenített. 194