Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kövesdi János: Rekviem

húsodban a rettentő virág, a förtelmes búzű rák!" — hallja maga mögött Gábor élcelődő hangját, aki még valamikor ősszel, mielőtt bevonult volna katonának, tréfával, ezzel a Radnóti parafrázissal próbálta elütni aggodalmait. Körültapintja mindkét mellét; először azt vizsgálja meg, nem történt-e az emlő alakjában és elhelyezkedésében valamilyen feltűnő változás. A jobb melle alig észrevehetően nagyobb, ezt már rég megállapította, ez semmi, villan át rajta, az Ildié is nagyobb. De nincs-e valamilyen görbület az emlők kontúrjaiban, szabályosan íveltek-e a szélek, nem áll-e magasabban az egyik melle, mint a másik? Mert az előrehaladottabb stádiumok jelentős részénél, mondjuk a második szakaszban, a tumor már az izomzattal is összekapaszkodik, és elég jól megfigyelhető deformitást okoz. Nemcsak a harmadikban? — kételkedik. Nem, nem. Ezt jól megtanultam. Nem emlékszel, Dia, korholja magát, hogy mondta az öreg? A növekedő daganat elég korán rögzíti a Cooper-szalagokat, melyek az emlők zsíros tokját a bőrre merőlegesen szövik át. Ilyenkor szabad szemmel az elváltozás még nemigen látható ugyan, de ha megpróbáljuk az emlő bőrét két irányból enyhe nyomással redőkbe szedni, a csomó környezetében ez nem sikerül. Kíméletes mozdulatokkal fokozatosan redőkbe szedi mindkét emlője egész felületén a bőrt. Finom, gyenge bőre mindenütt engedelmeskedik. Felemeli a toalettasztalkáról a nyeles kézitükröt, oldalt a melléhez tartja, s abban vizsgálja, nincsenek-e a bőrfelületen platótünetek, kicsi behúzódások. Semmi ilyet nem lát. Aztán megfogja előbb az egyik, majd a másik emlőbimbót, és kissé meghúzkodja, hogy elég szabadon mozog-e: különösen a mamilla mögötti tumorok rögzítik elég korán az emlőbimbót. Most közelebb lép a tükörhöz, s miközben feszülten figyeli mindkét emlőjét, lassan felemeli és leereszti a karját. Később áttapintja a hónaljárkot. Megretten. Istenem, mi ez? Milyen kemény! 169