Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kovács Magda: Jaku nem hazudott

— Kőműves úr, felforrt a víz a szintezőjében, hullámos a fal! — Hullámos a hátad, de nem az én falam! — Mégis szép feleséget kaptam. Körben az állványokon felharsant a 'kőművesek nevetése. — Beszélj a feleségedről, J>aku! — kiabáltak le hozzá a többiek. Kívülről ismerték már a történetet, de szerették mindig újra hallani. Elfelejtették a forróságot, a száraz ebédek fanyar ízét, s a csúnya kis emberke átlényegülése lassan rájuk 'is átragadt, amikor az állványon kuporogva kigyulladt benne a csodálatos emlék, és beszélni kezdett: — Későn jött az én szerelmem. Már benne jártam a korban, a hajam is ritkulni kezdett, de még nem találtam asszonyt, aki hajlandó lett volna velem élni. A seregben a lányok belém rugdostak, ha a szoknyájuk alá kaptam, az asszonyok 'leköpdöstek. Addig-addig, míg kiutáltak maguk közül. Elmentem az erdőn túlra, teheneket őrizni. Soha többet nem jöttem be a faluba, csak hajnalban, hogy kitereljem a csordát, estefelé meg visszafordultam a falu végéről. Gondoltam, minek abajgatnám a tisztességes emberek életét ilyen csúf ábrázattal, mint az enyém. Nem mondom, jó dolgom volt. Egész nap az eget néztem, a madarakat hallgattam, babot főztem kondérban, vagy elmentem ürgét önteni. Csak este szenvedtem a nagy csillagos ég 'alatt a még nagyobb egyedülléttől. Ügy kitárult a lelkem, mintha nem is lettem volna csúf cigány, hanem valami szép úri virág. Egyre jobban éreztem, hogy asszony kellene, aki hozzám bújva érezteti velem, hogy ember vagyok, nem mihaszna, véletlen teremtménye a földnek. Egy nap, ahogy épp ezen gondolkodom, egyszerre madársírást hallok. De olyan panaszosan sírt, hogy azt hittem, vadmacska fojtogatja. Elindultam nagy sietve a hang 137