Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kovács Magda: Fejírírem

F E J í R í R E M A fehér szavaik lassan betemetnek. Nem látom anyámat, csak érzem, hogy most olyan, mint egy virágzó, öreg szilvafa. Szél jár az ágai között, és hullanak, egyre hullanak a szirmai. Macskánk, átérezve a helyzet szépségét, felugrik egy

jegy lelibegő szirom után, hogy szájába kapva meghempergőddzék vele a földön, eleressze, újra elcsípje, majd éles fogait belevájva, lellküét vegye, és lábaim elé fektesse, mint egy mozdulatlan egeret. De a szirmok elúsznak orra előtt, kicsúsznak karmai közül. Szégyenkezve ugrik fel hozzám. Pulha talpával megtapogatja a gyomrom, mint az orvos, összegömbölyödik rajta, és úgy süllyed-emelkedik kifeszült testemen, mint egy meleg szeretetgomlbolyag. Néha megakad a fülemben egy-egy szó. Félszegen, várakozón, restelkedve topognak körülöttem a szavak. Mennék is már, mint ia falusi emberek, 'amikor benyitnak az orvos szobájába, megkérdezni, van-e rá remény, hogy Mari megéri a vasárnapot, s várják, hogy a tegnapi százas fejében talán felismeri az arcukat. Egyszer búsan ingatom a fejem. Nem, nem emlékszem. Máskor felkapom, felderül .az ábrázatom, s rohanok 'eléjük, lelkendezve ölelem magamhoz, számba kapom, megforgatom a nyelvem alatt, ízlelgetem édességüket. Ezt a sustorgót hallottam életemben először. Nem is hallottam: láttam, anyám száján láttam életre kelni. Leguggolt hozzám a porba, egy vonalba ért a szánk. Ügyetlenül Igazgattam durcás ajkamat az ő szép, sima szája után. Láttam résnyire nyílni, s épp csak felvillanni, mint messzi fehér tüzeket, mögüle a fogait. S láttam apró gyöngyszemeik bölcsőjévé kerekedni. Ilyenkor lábam elé gurult a világ legcsodálatosabb hangja, a hosszú palóc á. 130