Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kovács Magda: Égig érő tánc

ÉGIG ÉRŐ TÁNC Otthon a faluban az erdőből bújt elő az este. Kiprüszkölte orrából a gombaszagot, rávakkantott a csendes virágokra, izmait próbálgatta, mint egy (kölyökkutya a lóhereföldön, azután elindult, egyre növekedve, a falu felé. Űtközben segített a pásztornak, megpaskolta a tehenek farát, kinyitotta a bagoly szemét a toronyban, s eloldozta a denevérek szárnyát. Nagyanyád ilyenkor surrant el tyúkot lopni a bíróékhoz. Anyád fájó hátát egyengette a konyha falán, feje fölül a lámpa árnyékával el-elrohant a huzat. Te sovány levesedben kiválogattad a kapálódzó svábbogarakat a a kenyérdarabok közül, és undorral az asztal közepére dobáltad. Hirtelen rávetetted magad a húgodra, aki egér rágta könyvedből megint felfalt egy lapot. Sivalkodtatok, mint az egymás fülét rágó malacok. Anyád elordította magát, s kemény férfibakancsában belétek rohant. Hajatokat tépte, magát tépte. Dögvészt kívántál a családra, s hisztérikus görcsöd nem engedett fel a földről. Homokszínű kertben homokszínű virágok nyíltak, s a szárnyas rovarok lábába furcsa görcs állt, ha a homokszínű virágokra szálltak. Mintha testük árnyékát akarták volna elűzni, körbe-körbe röpködtek egymáson, egyre gyorsabban, aztán összeakadt szárnnyal lehullottak a homokszínű földre. Ilyenkor szél kerekedett, felbolydult a kert, a kerítés recsegve-ropogva próbálta magát tartani. Mire a szél elsimult, a bogarak már mélyen a gyökerek alatt voltak. A föld temetett. Ölt és temetett. A homokszínű virágok nagyanyád szeméből pattantak ki. Ök voltak a gyűlölet virágai. Gyilkos nyálukat köp125