Pozsonyi Krónikás (összeáll.): Esterházy János tízéves pártelnökségének krónikája 1932-1942 (Pozsony. Magyar Párt, [s. a.])

19 3 5 Február 3-án a komáromi kerületi pártvezető­ség ülésén beszédet mondott. Dél- és keletszlovákíaí körútján 7-én Feledet, Rimaszombatot, Várgedét, Rí~ maszécset, 8-án Losoncot, Bussát és Füleket, 9-én Méhít és Rozsnyót, 10-én Szepsit, lt-én Kassát láto­gatta meg. 24-én Komáromban a SZMKE közgyűlé­sén vett részt, majd körútját folytatva március 3-án a galántai kerületi pártvezetőségí ülésen, 7-én a nagy­ídaí, 8-án a legenyei és kázméri, 9-én a somodí, szepsi, szomolnoki és mecenzéfi, 10-én a nagykapo­sí, dobóruszkaí, bélyí, királyhelmeci és bacskai nép­gyűlésen vett részt és mondott beszédet. 24-én Kő­várt, Csábot, Ipolybalogot és Ipolyságot kereste fel, 25-én az érsekújvári kerületi ülésen vett részt, 31-én pedig Léván és Zselízen beszélt. Április 4-én a párkányi kerületi ülésen szólalt fel, 8-án a kassai Rákóczi-ünnepen jelent meg, 14-én Ipolyságon és Ipolynyéken látogatta meg a helyi­szervezetet. 20-án húsvéti cikke jelent meg a Prágai Magyar Hírlap és a Híradó hasábjain. 26-án az országos végrehajtóbízottság és az országos pártvezetőség ülését vezette Otátrafüreden. 28-án a nyítrai, május 10-én a csataí és a vámosla­dányi, 16-án a somorjaí, 17-én a győrödí és garam­szentbenedeki, 18-án az aranyosmarólí választási gyűlésen mondott beszédet. Május 23-án az országos végrehajtó bizottság, 10

Next

/
Thumbnails
Contents