Pozsonyi Krónikás (összeáll.): Esterházy János tízéves pártelnökségének krónikája 1932-1942 (Pozsony. Magyar Párt, [s. a.])

valamint az országos pártvezetőség zsolnai ülésén elnökölt és beszámolt a 19-í képviselőházi választá­sokról, amelyeken a két magyar párt közös listával vett részt. Köszönetét fejezte ki a magyarságnak az erre a listára adott és negyedmilliót meghaladó sza­vazatért. A parlamenti választáson Esterházy János kép­viselői mandátumot szerzett. Mint új törvényhozót, junius 5-én a párt kassai gyűlésén iktatták be. lúnius 15-én a nyítrai párthívek előtt beszélt. 16-án résztvett a Katolikus Legényegyesület jubileumi ün­nepén és a Katolikus Napon. 25-én mondotta első beszédét a prágai képvi­selőházban a meghatalmazási törvény novellájának vitájában. 29-én résztvett az érsekújvári országos dalosün­nepen. valamint augusztus 18-án Érsekújvár törté­nelmi ünnepén. Október 13-án megjelent az egerszegí kultúrház avatásán. 21-én Pozsonyban az országos végrehajtó bí­zottság ülésén elnökölt. November 27-én a képviselőház földművelési bizottságában a miniszteri expozé vitájában a szlo­vákiai és kárpataijai magyar gazdák helyzetét is­mertette. 29-én Zsolnán az országos végrehajtóbízottság és az országos pártvezetőség ülését vezette és be­számolót mondott. December 1-én Vágán beszélt. 11

Next

/
Thumbnails
Contents