Haiczl Kálmán: Érsekujvár multjából (Érsekújvár : Winter Zsigmond Fia, 1932)

A második Érsekujvár

hajdúk kiirtására külön törvényeket is hoztak. A katonák rendes fizetését sürgették és az őrségek rabló, fosztogató kirándulásait nemcsak tiltották, hanem szigorú büntetésekkel is sújtották. Mindez azonban csak irott malaszt maradt. Ha az ilyen kirándulás szerencsésen ütött ki és a török hódoltság területéről jó zsákmánnyal tértek vissza, sőt Bécsbe is küldtek belőle, megdicsérték őket még akkor is, ha a portyázás béke idején történt. Ha azonban szerencsétlenül jártak és török portyázókkal találkoztak, akiktől vereséget szenvedtek, bizony megdorgálták és haditörvényszékkel stb. fenyegették meg őket. Már pedig a hadiszerencse forgandó. Pálffy Miklós is egyik ilyen merész vállalkozásán rajtavesztett. Hogy a török támadásokat megtorolja — három év alatt harminczszor támadták meg Komáromot — 1587-ben néhány száz emberével s az újvári és tatai őrségnek egy részével éjszaka járatlan utakon Buda alá lopakodott, a künn legelésző csordákat elhajtotta, az őrséget levágta. Visszavonulóban azonban az egész budai török sereg elérte és minden vitézsége dacára súlyosan megverte. Alvezérei majd mind fogságba estek s az életben maradtak napok múlva szállingóztak ki a Vértes erdejéből Tatába és Komáromba.

5) Mikor a második Érsekújvár felépült, Forgách Simon Dunáninneni főkapitány itt akarta székhelyét felütni, ámde Bécs nem engedte. Még 1588ban is irja Batthyány Boldizsárnak, hogy Surányt építgeti, mert «Újvárt a császár semmi szin alatt 5) Hóman—Szekfü i. m. IV. 224. 49