Haiczl Kálmán: Érsekujvár multjából (Érsekújvár : Winter Zsigmond Fia, 1932)

A felszabadító hadjárat és Érsekujvár visszafoglalása

Bécs ostroma majdnem két hónapig tartott. Ezalatt Károly herceg Thökölyt a pozsonyi csa­tában július 29-én megverte s ezzel a törökökkel való együttműködését meghiúsította. A nagyvezér az ostrommal nem sietett, a várost kiéheztetni s ezzel megadásra kényszeríteni akarta. Károly hercegnek seregét pedig egyáltalában nem bán­totta. Szeptember 9-én látott csak komolyan az ostromhoz, amikor már késő volt. Ezalatt ugyan­Szelepcsényi érsekprimás, illetve a magyar kath. egyház soha ezért Bécstől kárpótlást nem kapott annyival inkább, mert Szelepcsényi 1685-ben meg­halt. Bécs felszabadítása után a császár megint csak a békére gondolt s e szándékát a pápának is be­jelentette. A pápa azonban felháborodva figyel­meztette a császárt arra, hogy a hadisegélyt meg­vonja tőle s a hadjárat folytatását sürgette. Károly herceg maga is ez utóbbit kivánta s ebben őt nemcsak Buonvisi pápai, hanem a velencei követ is támogatta, mire János lengyel király is hajlan­dó volt a hadjárat folytatásában való részvételre. Október 2-án abban állapodtak meg, hogy Pár­kányt s utána Esztergomot ostromolják meg. Így is történt. Október 9 én a törököket Pár­kánynál véres csatában megverték, Párkányt el­foglalták és felgyújtották. Majd október 19-én átkelt a herceg a Dunán és néhány napi ostrom után, október 27-én a várőrséget megadásra szó­lította fel. A törökök, miután segítséget sehon­nan sem kaptak, még aznap estére kitűzték a fe­hér lobogót és másnap reggel az egész török haderő kivonult Esztergom várából. Ezzel a hadjáratot ez évre befejezték. A lengyel 223

Next

/
Thumbnails
Contents