Haiczl Kálmán: Érsekujvár multjából (Érsekújvár : Winter Zsigmond Fia, 1932)
Pázmány Péter. A Bethlen háboruk
védőbástyáját alapjából újraépítteti s az építkezés ellenőrzésével Koháry Pétert és az alispánt bizza meg. Ez ugyan meg nem történt; mert Guestenberg újvári kapitány még 1628. január 8-án is panaszolja, hogy a várpalánk bedöléssel fenyeget s az előbástya aláfalazása még most sem történt meg, — de a vármegye a palánkok kijavításához szükséges anyag időközönkénti elszállításáról gondoskodott. 1 0) A várnak felszerelése is sok kívánni valót hagyhatott hátra, mert Koháry 1619. április 20-án arra kéri Barsmegyét, hogy az összehívott országgyűlésen hasson oda, hogy a bajok orvosoltassanak és Újvárat is lássa el mindennel a király, ahonnan a végházakat mind néppel, porral, ónnal mindenkor meg kell segíteni. 1 1) Az őrség maga is panaszt emelt a nádornál, hogy azelőtt szabad volt nekik az előerdőkre kimenniök és saját szükségletükre fát hordaniok. Most pedig ha kimennek, szolgáikat verik, marhájukat elfogják s őket nagy birsággal sújtják. A nádor 1619. január 20-án kéri ugyancsak Barsvármegyét, hogy «tekéntvén az Újvári vitézeknek mostani fogyatkozott állapotjokat, és miképpen az édes hazánkért, mindnyájunkért éjjel-nappal vigyázásban vadnak, engedje meg nekik a fahordást a jövőben is.« 1 2) Forgách Zsigmond gróf nádor a kir. biztosokat aug. végére rendelte Érsekújvárba, hogy a végbeli katonák fizetéséhez kezdhessenek, Meghagyta Barsvármegyének is, hogy a két esztendőre 1 0) Ny.itravármegye 620. ") Szerémi. 71. 1 2) Szerémi. 70. 90