Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából (Esztergom. [s. n.], 1940)

94 Kétségtelennek látszik, hogy a két magyar politikai pártnak egyesülési terve vegyes érzelmeket keltett. Sokan voltak, akik az egyesülés ellen nyilatkoztak. Mikor a magyar kat. papság egyik értekezletén e kérdéssel is foglalkozott, egyik kartársunk, aki azelőtt minden akciónkban résztvett s annakidején a katolikus nagybizottságnak elnöki tisztét is viselte: Tyukoss János hosszas előadásban fejtette ki a mai helyzet áldatlanságát s a magyar katolicizmus egyetlen kivezető útja gyanánt a csehszlovák állammal való megértést s^ a vele való párhuzamos munkálkodást jelölte ki. Értésünkre adta, hogy ez az egyházi felsőbbségnek is álláspontja. A papság megdöbbenéssel hallgatta végig felolvasását, melynek befejeztével felkelt és „insalutatis patribus" eltávozott. Nemsokára hivatalosan felhívták az iskolaszékeket, küldjék ki megbízottaikat Pozsonyba a magyar Katolikus Tanács megalakítására. Csodálatos, hogy a felhívást sokan közülünk nem kapták meg, — valószínűleg csak azoknak küldték meg, akikben megbízhattak. így a nagynak Ígérkező alakulógyűlésen csak mintegy hatvanan jelentek meg, akiknek nagyobb része (?) azután parancsszóra Tyukoss Jánost elnökké és Leilei Jenő nyitrai ügyvédet, akinek az országos ker. szoc. párt vezetésében a megszállás első éveiben oly gyászos szerepe volt, ügyvezető igazgatóvá választotta meg. A magyar papság és hívek ez aktivista alakulattól távolmaradtak úgyannyira, hogy az egyházi hatóságnak a tanács tagjait több mint 50°/o-ban kinevezés útján kellett kiegészítenie. Mindhiába, sem Tyukoss kétbalkezes intézkedései, sem Leilei politikai múltja nem voltak alkalmasak arra, hogy a papság és hívek bizalmába férkőzzenek. A félrevezetett tanácstagok komolyabb része is belátta, Jiogy a parancsszóra összeállított „kat. tanács"