Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából (Esztergom. [s. n.], 1940)

66 előtt az egyházmegyék határai rendeztessenek, azután következik a lefoglalt egyházi birtokok viszszaadása és felosztása. Az egyháznak álláspontja azonban az volt, hogy az egyházi vagyon viszszaadásának kell előbb megtörténnie. Ez volt a magyarságnak is a kívánsága, amelyet memorandumaiban is állandóan kifejezésre juttatott. Szüllő ez ügynek kellő megvilágítása céljából 1929. jan. első napjaiban Rómába utazott. Az egyházi birtokok visszaadásának kérdése a kormányt mindenesetre nehéz, csaknem lehetetlen feladat elé állította. A modus vivendi értelmében ugyanis a lefoglalt egyházi birtokokat a püspöki kar bizottsága veszi át kezelésbe, mihelyt a modus vivendi életbe lép. A birtokok átadása s átvétele természetesen elszámolással jár. Ki kell mutatni, hogy a kormány mily állapotban vette át a birtokokat, milyen fundus instructus volt rajtuk, mennyit fektettek be azokba, milyen volt azok jövedelme és hová, mire fordították. Ettől pedig nem ok nélkül fáztak a kormány közegei, mert a haszonélvezetre jogosultak vajmi csekély mértékben részesültek benne, a kegyúri kötelezettségek teljesítésével pedig nem nagyon törődtek. A kormány mindössze annyit tett, hogy az egyházi birtokokat kezelő központi igazgatóság (centrálna správa) nevét Iikvidációs bizottságra (likvidačna komissia) változtatta. Egyéb nem történt. A bizottságnak esze ágában sem volt a likvidálás. Az 1929. évnek talán legfontosabb eseménye volt a szlovenszkói kat. papságnak általános megmozulása a kongruatörvény általános novellizálása és az egyházi birtokoknak azonnal való kiadása érdekében. Sajnos, egyik sem vezetett eredményre. Meg kell emlékeznünk arról is, hogy Gregorovits Lipót nemzetgyűlési képviselőnek kér-