Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából (Esztergom. [s. n.], 1940)

9 keressenek más javadalmakat. Az érseki helytartóság a politikai hatóságoknak ilyen irányú követeléseivel szemben teljes tehetetlenségre volt kárhoztatva. Hozzám aug. 1-én a zsupán titkára jött, felmutatta a lemondó levelet és felszólított, hogy írjam alá. Hiába hivatkoztam arra, hogy a kormánynak ehhez joga nincs és az így kierőszakolt lemondás amúgy is érvénytelen. Ama kérdésemre: mi fog történni velem, ha a lemondást alá nem írom? csak annyit válaszolt: „semmit sem szólhatok, csak azt ajánlom, hogy írja alá". Elmondotta, hogy ellenem már márciusban akartak keményebben eljárni, de valakinek (?) közbenjárására a dolog abbamaradt. Válogatnom nem lehetett. Vagy aláírom a hatalom által rámerőszakolt lemondást és bevárom a további fejleményeket, amelyek esetleg a politikai helyzeten is változtathatnak, vagy — az aláírást megtagadom s ez esetben talán már holnap kiutasítanak vagy elvisznek. A lemondást tehát aláírtam. Lemondásomat a hercegprímás —• akit szeptemberben felkerestem — el nem fogadta. A következő hónapban azután fogságba hurcoltak és három hónap múlva az internálásban kellett lemondanom, hogy kiszabadulhassak. Ugyanígy akartak régi iskolatársammal, dr. Bundala János nagytapolcsányi plébánossal eljárni. Ez azonban szakolcai származású, keménykötésű ember volt. Egyenesen nekiment a zsupánnak s úgy lehordta az egész társaságot, hogy békében hagyták. Dr. Micsura Márton barsi zsupán, akit aug. 16-án felkerestem, hogy kierőszakolt lemondásom indokai felől megkérdezzem, csak annyit válaszolt, hogy ez a kormány akarata. Beismerte, hogy az eljárás kánonellenes és a vikárius tiltakozott is ellene. Mikor pedig a hercegprímásra