Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Nyomtatásban megjelent tanulmányai

a jég el, meggyógyul tőle a beteg, vágya támad leheveredni a puha gyepszőnyegre és nézni a tovaszálló bárányfelhőket, érezni a tavaszi szellő mámoros csókját, a nyári fuvalom üditő simogatását, ott járni az erdőkben, a hegyekben, amelyről annyi szeretettel irja Hviezdoslav: hogy „ti erdők, hegyek leheltek új erőt beléje, kötöztök balzsamot sebére, igaz baráti érzelemmel kitárjátok hü kebletek, melyben örök a szeretet; az árulás tanyára nem lel, kérdve azt : ki jő ? mi joggal ? — az embert erre a kebelre vonjátok résztvevőn ölelve szerető anyai karokkal." A „Hájniková žena" ellen sok kifogást emelhet a kritikus, az esztétikus : cselekménye sovány, szerkezete szétfolyó, a vége felé rapszodikus, van egy pár valószínűtlen jelenete (főkép az utolsó jelenetben : a végső tárgyaláson Anikó szereplése, az ügyész beszédje). De — egészben véve — gyönyörűséggel olvassuk elejétől végig. Mert tiszta az erkölcsi felfogása, egészséges a világnézete és üde ózondús a levegője. Minden sorából szinte felénk sugárzik a nagy költő természetszeretete. A hajtóvadászat leírása valósággal mesteri, művészi. A fordításról csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk. Megértő és megérző poéta-lélek fordította le. Az nem fontos, hogy itt-ott, több helyen nem fedi az eredetit. A Kazinczy felfogása szerinti műfordítás kora lejárt. („Az idegen iró látszassék beszélni én általam!") Ma az a fontos, hogy a forditás — természetesen bizonyos keretekhez ragaszkodva — azt az érzést, azt a hangulatot támassza bennem, mint az eredeti. A fordító élje bele magát a költő hangulatába, az általa festett jelenetekbe és bennünket is ebbe a hangulatba ringasson. Ez pedig Schöpflin Gézának teljes mértékben sikerült. Igazi, meleg poéta-lélek, nagy-nagy természetszeretettel, bámulatos technikával, erős egyéni stilussal, gazdag kifejező nyelvvel. — Kifogásom alig van. Egy 57