Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Nyomtatásban megjelent tanulmányai

őszi szélre, megriad a vihar zúgására. — Avagy nem szinte visszhangját halljuk Tompa fenti szép sorainak Hviezdoslav utóbbi meleg megható szavaiban : „Köszöntelek erdők, hegyek A búcsúzáskor százszor is ! Az élet zordan integet, Helyemre hiv a gond a sorba, Haj ! emlegetem ottan is : Békéteket, ha harcba szállok, Beszédetek, ha pörben állok, Madár dalát búbánatomban, A balzsamot, ha kór elér... Ha! Nálatok is van vihar, Menny-boltozatján gyászszegély, Kisirja ám magát hamar, A felhő, aztán tovalebben ; Ha kis időre elborúl, Utána szebben, ékesebben, Pirúl, virul a hajnalarca ... És daltól zeng a hegy, berek, A gally, az ág meg hegedül... Amerre lépsz a gond derül, A lélek, mint a sors repül... (Hájnikova žena : A befejező Búcsú.) Nem időztem volna oly sokáig Tompa és Hviezdoslav természetszereteténél, ha nem tartanám a Hájniková ženában is éppen ezt a legértékesebbnek, az ifjúságra nézve a legtermékenyitőbbnek. De valójában úgy van, hogy aki elolvassa Hviezooslavnak e szép költői elbeszélését, az szinte odaképzeli magát a susogó erdőbe, hallja a madarak dalát, érzi az erdei virágok csodálatos illatát és szinte vágy támad a lelkében: kimenni a zúgó erdőbe, hallani a vadgalamb búgását, inni a forrás friss vizéből, mely ott bugyborékol felbuzogva a fenyves alján, ott cseveg, télen se zárja azt 56