Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Nyomtatásban megjelent tanulmányai

Ez a hit, ez a bizalom erősítette a beteg, szenvedő költőt is, ezt zengi lantján is : „Majd ott elérem Az örök élet vizeit, Ahol megenyhül szomjűságom, Mely úgy epeszt s öl e világon ; Nyugodt s boldoggá tesz e hit!" (Éjjel.) Nyugodtan türi a szenvedéseket, fájdalmakat, hisz' az Úr rendelé s mert „lelke könnyűinek vizében mint a gyolcs megtisztul, fehérül". Megadással viseli a földön a nehéz keresztet, mert e földi pálya után „megleli a jobb világot" s nyugodtan mond a világnak jó éjszakát, hiszen „A hűségnek nem veszhet el jutalma, S a szivnek, kit a sors össze-vissza zúz ; Pálmánkért a hit menny felé utalva: Nem lenne csak sirunkig kalauz? A vágy jobbat lel, mert keres: Még ez a könny is szebb létért kezes !" (Halottak emlékezete.) S minél inkább érezte a véget, lelke annál jobban ragaszkodott a boldogító hithez, valláshoz, még utolsó verseiben is ez nyilatkozik meg, vágyva-vágyik a jobb világ után, lelke odakivánkozik az Úrhoz: „Haraszt, kóró ki nem zöldül... Szomjú föld a tört cserépbül Új erőt nem önt belé ... Mit keresnél... mért mulatnál Óh én lelkem e romoknál ? — Fölfelé ... csak fölfelé !..." (Utolsó verseim.) De nemcsak a szorosabb értelemben vett lyrai költeményein vonul végig Tompa vallásos érzülete, mély hite, hanem még regéibe, beszélyeibe is belevitte a maga vallás-erkölcsi nézeteit, tanításait, a biblia képeit, 50