Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Nyomtatásban megjelent tanulmányai

szemünkre köd, lelkünkre bánat ül, elfáradtunk, fejünk aláhajol s magunk sóhajtjuk ezt: „elég, elég!" „Jól is van igy ! — A porba tér, mi por, A halhatatlan : Istenhez siet ! Valóság lesz remény, vágy, sejtelem, Mélység, titok megnyitja kebelét. Mi a halál? uj élet útja az, Holott tartóst nyerünk törékenyért, S bibort öltünk a szennyes rongy helyett!" A beteg hitetlenül rázta fejét, arcából kikelve vadul mondta, hogy „bolond beszéd, te magad sem hiheted e zavaros mesét". „Adj jelt, ha tudsz; mutass nekem, ki onnan visszajött, hogy tőle halljam, ott túlnan mi van ? Nincs semmi és nem is kell ! — hit, jövő, remény megvetlek én s elutasítalak!" — szólt a beteg, feje aláhanyatlott s roppantul háborgott a lelke, kínok között vívódott. S a költőpap igy szólt hozzá : „Boldogtalan! mért nem vagy hát nyugodt? Mi e vívódás, e kétségbeesés, Mely hányja, tépi bőszült lelkedet? Boldogtalan ! miért nem vagy nyugodt ? Felelj meg e kérdésre tenmagadnak, Mondod, hogy jól tevéd, amit tevéi. Emlékidből végy hát enyhületet! Üres beszéd: hit, lelkiismeret? Fogódzzál a gúny s tagadásba! Im Itt a világ, tartson meg e világ! Mi háborít, ha túlnan semmi sincs?!" S mikor a költőpap távozni készült, a beteg megragadta karját s remegve kérte : „Ne, óh ne hagyj itt, vallás embere! Óh ! hallgatom már, hallgatom szavad ! Hah! mondd meg, mit tegyek?, hová legyek?" S a vallás embere azt mondta neki : „Higyj ! Bizzál !" 49