Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Kéziratban megmaradt írásai

Nehéz-e benne felismerni az elnyomott, mellőzött magyar nemzetet, mely negyvennyolcban le akarta rázni az évszázados rabbilincseket? A Buda halála is nemzeti tárgyú. A régi hun-magyar dicsőség felelevenítése nemcsak költői, hanem hazafiúi érdem is volt az elnyomatás, az abszolutizmus éveiben ; biztatás, lelkesités a kétségbeesett nemzetre. Még balladáiban is ott találjuk elburkoltan, álarc alatt nemzeti érzését. Vagy olyan tárgyat választott, amelyben már benne van a lelkesitésnek, buzdításnak a magja, s mely aztán az olvasóknak meleg fogékonysága alatt kikel, s az ő képzeletükben, érzületükben fölsarjad, vagy magában a balladában céloz a kor uralkodó hangulatára, fájdalmas érzésére. Ki ne értette volna meg az akkori honfiak közül V. Lászlóból az idegen zsarnokság összeütközését a nemzet érzületével s a zsarnokság bünhődését ? Both bajnok özvegyéből azt, hogy a megaláztatás a nagyság igazi bölcsője? Ki ne érezte volna ki Török Bálintból, a „Héttorony rabjá"-ból az akkori nemzet rabjainak sorsát és panaszát? Vagy ott van Szondi „Két apródja", melynek a magva az, hogy a derék eleshetik az erőszak hatalma alatt, de hirben, dicsőségben, emlékben örökké élni fog s ez az emlék a jók, az igazak, a hivők új erejének, lelkesedésének lesz a forrása. Buzdítás volt ez a nemzetnek, melynek legjobbjai akkor vérpadon haltak meg, vagy börtönben sínylődtek, hogy azoknak az emléke is élni fog és az erő és a remény részévé, alapjává lesz. A „Walesi bárdok", amit Arany nem is adhatott ki, azt példázza, hogy egy nemzetet le lehet győzni, le lehet igázni, de szellemét, költészetét, amelyben a nemzet érzése lüktet, nincs hatalom, amely meghódíthatná, ha pedig erőszakoskodik rajta, ez a szellem feltámad és boszút áll rajta. Petőfi és Arany költészete hiven tárja elénk a nagy szabadságharc korának egész érzés158