Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Kéziratban megmaradt írásai

Lesz, aki osszon. Mind hiába ! Hová lettél, hová levél Óh lelkem ifjúsága?" Mily meghatóan nyilatkozik az elkeseredés, a kétségbeesett hangulat az Emléklapra cimü szép költeményében, melyet Petőfi nejéhez intézett: „Mondjad, hogy én is kettőt gyászolok: Az ő siralma testvér az enyémmel : Más a viszony, nem más a tárgy, az ok, Bir-e még ő ? Én nem birok reménnyel. Óh a reményből nyújtson egy sugárt, egy Még hervadatlan fűszálat nekem!" Avagy az Egressy Gábornak cimüben : ,Ah! nem álom volt az, látom, le van irva Szenvedő orcádon egy hosszú év kinja, Szólanak betűi ! Monddsza nem tört-é meg fájdalomban lelked? Hol vevél reményt, mely e nehéz türelmet Kisegítsen tűrni ?" Ugyanabban a költeményben már a remény sugára is belopózik a költő lelkébe, midőn igy szól: „Igen visszatérted a jövőre zálog, S én kétségbeesett most remélek, várok Boldogabb időket, Még sötét az égbolt, de borús határán Kezdi már jelölni is feslő szivárvány A síró felhőket ! Félre kishitűek, félre! nem veszett el Élni fog nyelvében, élni művészettel Még soká e nemzet ! Föl merész versenyre, kinek az Istenség 156