Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Emlékezések

t&âéb Â&Ê&& AMM... Fábry Viktor eperjesi ev. lelkész búcsúbeszéde Gyászoló gyülekezet ! Hogy halálosan beteg testét édes testvéri kezek simogatva ápolhassák, útra készült Terebes felé. Sokan az ő tisztelői, tanitványai és barátai közül fölkeresték elutazása napján, hogy elbúcsúzzanak tőle, hogy kezet szorítsanak véle. Mindnyájan tudtuk, hogy akkor láttuk utoljára, akkor szorítottuk meg az élő kezét utolsó búcsúra. Fájdalmunkat mosoly mögé rejtettük, lemondásunkat biztatásba kényszeritettük s azt hittük, hogy a gyöngédség ámitó játékával egy halvány kis reménysugarat hintettünk az útjára. Önmagunkat ámítottuk csupán ! Mert aki olvasni tudott szeme nézésében, amely az utóbbi időkben mindig olyan volt, mint a haláltsejtő léleknek néma, könyörgő kérdése : lehet-e még reményem az életben ? az tudta, hogy az a kutató, mélyen kereső nézés meglátja azt a kis rebbenést a szemünkben, amely árulója volt a látszatkeltésünknek. Azután elbúcsúzott ő is. És mert könnyeinket már nehezen rejtegető szemeinkbe nem akart, talán már nem is tudott tekinteni, úgy segített hát magán, hogy jóságos nézésével megsimogatta édes gyermekeinek, azután tanítványainak, barátainak arcképeit, rárévedt kis hajlékának minden zugára és tárgyára, amelyek között olykor kivirult a mosolya s amelyek között titkon, csöndesen annyiszor elsírta tenger fájdalmát azután roskatagon átlépte a küszöböt. Most visszajött, de ez a visszatérése végleges búcsúzásra és örök eltávozásra vár. És ebben a fáj15