Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Kéziratban megmaradt írásai

Ah miért nem szállhatok hozzád, szülőföldem, Mikor minden bokrod régi ismerősem ! Miért vagy szolgaságban, Gyászos rabigában, Oly hosszú időkig?! Ha feléd indulok, lelkem visszatartja Az édes szabadság büvös-bájos karja Vissza mind a sírig. Itt eszem kenyerét a török császárnak, Ablakomra titkos poroszlók nem járnak Éjjeli sötétben Hallgatni beszédem Beárulás végett . . . Magános fa vagyok, melyre villám szakad, Melyet vihar tördel, de legalább szabad Levegővel élhet. Egyedül hallgatom tenger mormolását, Tenger habja felett futó szél zúgását . . . Egyedül, egyedül A bujdosók közül Nagy Törőkországban, Körülöttem lebeg sírjában nyugovó Rákóczinak lelke, az eget csapkodó Tenger haragjában." Szóval azt látjuk, hogy az allegorikus forma, a gondolatok olyan alakba való öltöztetése, amely kitaláltatja csak, hogy a költő mit akar mondani, uralkodóvá lesz az egész költészetben. Sőt ezt a módot Arany még a tárgyi költészetre is átviszi, mert mikor a múltnak egyes eseményeit énekli meg: epikájából bizonyos tanulság folyik az ötvenes évek állapotára, abba a jelen életre vonatkozó tanításnak, buzdításnak, lelkesitésnek magját ülteti bele. Ilyen elburkoltan ad kifejezést meghasonlott lelke hangulatának a „Nagyidai 139