Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Kéziratban megmaradt írásai

cigányokban". Tragikus hangulatában komikus eposzt irt, igy könnyitett lelki fájdalmán. Csóri vajda szedettvedett népének kellene megvédeni Puk Mihály ellen Nagyidát, de ők a dolgot cigányosan veszik : amijök van ellakmározzák, összeverekszenek, puskaporukat mulatságra és hősködésre elpuffogtatják, álmukban meg is verik az ellenséget s megalapítják Cigányországot. Álmukból azzal rázzák fel őket, hogy szalad az ellenség, mit csináljunk vele? Csóri a bástyára nyargal s az elvonuló hadat megfenyegeti, köszönjék meg, hogy a várban elfogyott a puskapor. Erre az ellenség visszafordul, a várba nyomul s a cigányokat ebrudon dobálja ki. Ez az eposz a szabadságharc hibáinak paródiája, olyan lelkiállapot szüleménye, melyben a szenvedő nem panaszkodik, hanem gúnyolódik s a keserűség humorban olvad fel. Arany összetört lelke torz vonásokban mutatott mindent: multat és jelent, tévedést és dicsőséget, hibát és erényt, nagyságot és szenvedést. Úgy tetszik neki, mintha az aligmult napok dicsőségét a nemzet is csak úgy álmodta volna, mint Csóri, a hiúság és viszály eredménye a bukásnak, megaláztatásnak. A szabadságharcra egyébként csak a költemény hangulatában találhatunk vonatkozást. Erről a hangulatáról s a költemény keletkezéséről maga Arany is megemlékezik a „Bolond Istók" II. énekében, ahol a nagyidai cigányokról szól : „Ki gondolt arra, hogy van benne eszme, Cigány fölötti érzés valami, De Pucheim kardja szivemnek szegezve, Félig se mertem azt kimondani ! A szalmapörnye sem volt tőlünk messze, Miről magyar fül nem tud hallani, S melytől sötéten jártunk akkoron, Barnitva szinünk s szivünk nagy korom. 140