Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Kéziratban megmaradt írásai

kánként ; ha tovább üldözi, ezzel csak neki használ, az ő pályáját pedig az Isten szabta meg. Ki ne érezte volna ki, hogy itt a költő a magyar nemzetre célzott, melyet századok óta üldözött a zsarnok Heródes, de megölni nem tudta, mert az Isten oltalmazza, védi ezt a szegény, árva nemzetet. Ugyanezt a képet használja Arany is a Ráchel és Ráchel siralma c. költeményeiben. A kegyetlen Heródes megölette Ráchel két szép kisdedét, akiket aztán fájó, vérző szivvel sirat a gyászoló édesanya. Ki ne tudta volna az akkori hazafiak közül, hogy a gyermekeit sirató Ráchel a magyar haza, amely elesett fiait gyászolta : „Óh hadd csókolom meg a vérző sebajkat, Mely égre kiált bár, isszonyuan hallgat, Óh hadd mossa könnyem ! Kiálts fel, te nyilt seb, bosszúért az égre, Hogy kegyetlen szerződ meglakoljon végre, Lakoljon meg szörnyen ! Mi haszna, mi haszna: nincs már nekem fiam, Folyna bár miattok boszuló vérfolyam, Föl nem ébrednének . . . Azt a kis patakot, mely a szivet hajtja, Ha egyszer elapadt, ki nem pótolhatja Óceánja vérnek ! .. Ki ne tudta, érezte volna a biztatást, a szabadság feltámadását, a jobb jövőnek a reményét, amidőn a költő Ráchellel igy kiált fel a költemény végén : „Hah! de mily panasz, hogy a kor méhe meddő! íme látok, látok... megnyílt a jövendő Távolban, közelben : Kiről annyi jónak zenge ihlett szája, Megszületett érzem, Judának királya Kicsiny Bethlehemben! 137