Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Kéziratban megmaradt írásai

patak sír most is, de a fészkébe térő madarat virulás helyett mindenütt pusztulás és halál képei fogadják. A boldog madár jobb hazát kereshet, de a honfi hazájával mindenét elvesztette : „Csak vissza-vissza ! dél szigetje vár, Te boldogabb vagy, mint mi jó madár ! Neked két hazát adott végzeted, Nekünk csak egy volt, az is elveszett!" Az özvegy gólyában a magyar nemzet sorsát festi, mely olyan, mint azé a szegény párjavesztett gólyamadáré, amely nap-nap mellett örvendve siet fészkéhez, mintha elvesztett párja, kicsinyei várnák ott. A költés idején anya módjára ül üres fészkén, majd ügy tesz, mintha kicsinyeit tanítgatná repülni. A magyar haza is így képzelődik, nem tudja elhinni, hogy elvesztette gyermekeit, mindenét. A pusztuló erdőben a nemzet jövője felett is kétségbeesik, elpusztulását jósolja. A sokat szenvedett haza gyászos sorsát tünteti fel a terebélyes nagy fa allegorikus rajzában. Az Ikarus cimüben a magyar nemzet szerencsétlen bukását Ikarus végzetes eséséhez hasonlítja, a bukás fenséges volt, melyet elfeledtetni nem tud a tenger mélysége, ég haragja és veszte, merészségének híre elterjed s ő erre büszke, mert teste felett ugyan a hullámok fognak zúgni, tombolni, de örök hirdetője lesz az elvnek : „Halandók, merjetek!" Ez allegorikus vonatkozásban Tompa a tettre buzdítás eszméjét zengi, ne essünk kétségbe a szerencsétlenségen, merjünk ezentúl is nagy, merész dolgokat ! Az uj Simeonban a szebb jövő iránt táplált reményét fejezi ki a költő, várja s már közel érzi azt a napot, amelyen az uj élet kezdetét veszi. Heródesben inti a zsarnokot, hogy ne keresse azt a kis gyermeket, hiába öletett le annyit, célt nem ért, a megöltek lelkei mindmegannyi árnyak kisértenek palotájában éjsza136