Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Kéziratban megmaradt írásai

Nem az vagyok, ki voltam egykor, Belőlem a jobb rész kihalt. A tüz nem melegít, nem él : Csak mint reves fáé, világa. Hová lettél, hová levél Óh lelkem ifjúsága? Ah, látni véltük sírjainkon A visszafénylő hírt — nevet: Hazát és népet álmodánk, mely Örökre él s megemleget. Hittük, ha illet a babér, Lesz, aki osszon... Mind hiába ! Hová lettél, hová levél Óh lelkem ifjúsága? (Leteszem a lantot.) Az „Emléklapra" cimüben : „Mondjad, hogy én is kettőt gyászolok: Az ő siralma testvér az enyémmel : Más a viszony, más a tárgy, az ok, Bir-e még ő? Én nem birok reménnyel. Óh a reményből nyújtson egy sugárt, egy Még hervadatlan fűszálat nekem !" Az „Egressy Gábornak" cimüben : „Ah nem álom volt az : látom, le van írva Szenvedő orcádon egy hosszú év kinja, Szólanak betűi! Monddsza, nem tört-é meg fájdalomban lelked? Hol vevél reményt, mely a nehéz türelmet Kisegítsen tűrni?" Ugyanabban már a remény sugára is belopódzik a költő lelkébe, midőn igy szól : „Igen! Visszatérted a jövőre zálog: S én kétségbeesett most remélek, várok 127