Cseh Béla: Daróctól a Talárig 1919-1939 (Komárom : [s. n.], [s. a.])

63 szigorlaton valamelyik tárgyból hármast kaptunk, legalább kettesre tudtuk az anyagot, ha kettest adtak, kitüntetést érdemeltünk volna. Ha kitüntetésre feleltünk, többet kellett tudnunk, írďnt a vizsgáztató tanárnak. Ezt mind a nyelvi nehézség okozta. A szlovák nyelv egy gramatikailag fejletlen nyelv, ahol több a kivétel mint a szabály és azt magyar anyanyelvűnek tökéletesen elsajátítani szinte lehetetlenség. Nagyon sok magyar érték kallódott el, nagyon sok magyar existenciát tört kerékbe az a sovén iskolapolitika, mely az egymilliós magyarságnak magyar nyelvű egyetemet nem engedélyezett. Sokan tiž évig is kísérleteztek, amíg reménytvesztve abbahagyták a tanulást. Sem egyetemi éveim alatt, sem később semmiféle politikai mozgalomban aktív részt nem vállaltam. Akviráltam és ha időm engedte, tanultam. Kezdtem komolyan venni az életet. Egészen elkeserített, hogy már túl voltam az államvizsgán, de még nem voltam immatrikulálva és a legfelső hadbíróság a prokurátor által megfellebbezett ügyet nem tűzte ki tárgyalásra. A bizonytalanság az idegeimre ment és egy interpellációnak alkalmas memorandumot adtam át több magyarpárti képviselőnek. Az interpelláció el is hangzott a prágai parlamentben. Ebben a memorandumban erkölcsi és anyagi rehabilitációt kértem az ártatlanul elszenvedett fogságért, amely úgy anyagilag, mint erkölcsileg tönkretett: »A theresienstadti kazamatákban éveket raboltak el tőlem. Barátaim, volt osztálytársaim kész orvosok, mérnökök, tanárok, jogászok, gazdászok lettek, míg én rovottmultú fegyenc vagyok. Édesanyám egész apai jussomat utánam küldözgette a fegyházba, hogy éhen ne haljak. Adósságokba verte magát miattam. Itt állok lerongyoltan, lelkileg, testileg megtörve, megbélyegezve — ártatlanul. Minden állás, minden társadalmi érvényesülés el van zárva előttem. Elvették a jövőm. Nem tudom, mi lesz velem holnap. De megbocsátanák mindenkinek. Engedjék, hogy tudjak felejteni! Töröljék ki életemből ezt a rettenetes szégyenfoltot ! Hova vezethet az én útam, ha a társadalom kitagadott páriája leszek!? A züllésbe, a mocsárba, azok közé. akikkel három éven keresztül kényszerítve voltam együtt tartózkodni!?« 16. A felmentő ítéletet megváltoztatták és a letargiában élő magyarság nem tudott rajtam segíteni. A bornírt cseh militarizmus mártírja nem akartam lenni. Tiltakoztam az elparentálás ellen. A Keresztényszocialista Párt Pozsonyban, a Hosszú-utcában székelt, a Magyar Nemzeti Párt pedig a »Carlton« szállóban. A katonaságtól való szabadulásom után szinte napi vendég voltam a két helyiségben, de a »Vezérekkel« nem tudtam beszélni. Odáig nem engedtek. Ügy maguk között csendes bolond-