Cseh Béla: Daróctól a Talárig 1919-1939 (Komárom : [s. n.], [s. a.])
16 van, de legalább nepi ér meglepetés, hogy akkor dobnak ki, amikor már nyeregben érzem magamat. A pedellus bejelentett a dékánnak, aki minden formalitás nélkül fogadott. Szimpatikus külsejű, egészen fiatal ember volt a dékán: dr. Horna professzor. Nem csinált nagy problémát esetemből. Láttam rajta, hogy hiszi azt, amit beszélek neld. Emlékezett az esetre az újságokból is. Felhívta telefonon a pozsonyi hadosztálybíróság elnökét és pár percnyi beszélgetés után kijelentette, híojgy a maga részéről nem lát semmiféle akadályt, hogy az egyetemet látogathassam. Immatrikulálni azonban csak a jogerős felmentő ítélet után fognak. Hasznos útbaigazításokat adott a beiratkozásra vonatkozólag, majd barátságos kézszorítással elbocsátott. A dékán viselkedése kellemes meglepetést szerzett. JEddia nem tapasztaltam ilyen hangot cseh nemzetiségű, Szlovenszkón szolgáló hivatalnokok részéről. Alig akartam hinni, hogy ilyen kategória is létezik. Később rájöttem, hogy a csehek közt is voltak rendes emberek, akik nem gyűlölték a kisebbségeket, akik kérésiéi k a megértést. Ebből az embertípusból azonban nagyon kevés volt. Ezek a teoretikusok többnyire csak a fővárosban éltek. Ugyanakkor a vidéken a legvadabb sovinizmus dühöngött, amiről ezek az elméleti emberek talán nem is tudtak. Közben tovább gyűjtöttem a hirdetéseket. Egy biztosítási ügynöknek is segítettem és utazásaim közben vonaton, kávéházakban és harmadrendű vidéki szállodákban barátkoztam a joggal. Csak úgy olvasgattam a római jog és a jogtörténet alapismereteit. Nagyon sokszor cseh-magyar szótárt kellett igénybevennem, inert a cseh nyelvű tankönyveket nem értettem. Belejöttem lassan a szlovák nyelvbe is. A theresienstadti kazamaták négy évet raboltak el életemből. Négy évig nem éltem. Ha a pesti éveket is beleszámítom, hat esztendővel, fiatalabbakkal kellett startolnom. Hol előnyben voltam, hol pedig hátrányban. Legtöbbször hátrányban. Ha kollégáimra néztem, azt hittem, hogy velük egyidős vagyok, pedig a valóságban a szenvedések legalább tíz évvel megöregítetteK. Ezt a megkésésl később is többször tapasztaltam. Lemaradtam mindig és mindenütt és gyakran a robogó vonat utolsó kocsijába kapaszkodtam. Ezt is legtöbbször csak úgy menetközben kapom el és félig a levegőben lógva, görcsösen szorítom a vasat. Huszonötéves fejjel kezdtem tanulni a római jogot, amikor már deklinálni sem tudtam. A tanulásból, a biflázásból már rég kijöttem. Nekünk, magyaroknak a pozsonyi és prágai egyetemeken sokkal többet kellett tanulnunk és tudnunk, hogy a cseh és szlovák kollégáinkkal felvehessük a versenyt. Felvettük becsülettel és szorgalommal. Ezt a cseh egyetemi tanárok is elismerték és többre becsültek bennünket, mint szlovák kollégáinkat. Én legalább a pozsonyi »Komenský« egyetemen azt tapasztaltam. Pedig nagy nehézségekkel küzködtünk. Ha az államvizsgán v^gy a
