Cseh Béla: Daróctól a Talárig 1919-1939 (Komárom : [s. n.], [s. a.])

16 Szőkék és kékszeműek. A kölcsönös bemutatkozások után nagy bátran a táblához mentem és felrajzoltam a kicsik számára egy összeadást és egy kivonást, a nagyok számára pedig egy szorzást és egy osztást. A gyerekek rendületlenül számoltak én pedig bölcsen hallgattam. Nem zavartam őket. Szerencsémre a gyerekek nem lármáztak. Űgylátszik ők is megérezték, hogy bajban vagyok, vagy talán meghatódtak a sok idegen arctól. Nem kiabáltak, számoltak. Letelt a számtanóra. A tízperces szünetből jó negyedóra lett. Az olvasást is megúsztam valahogy. Össze-vissza olvastattam a gyerekeket. Néha-néha tettem egyegy megjegyzést, rövid sürgönystílszerűt. — Ne olyan gyorsan. — Hangosabban, — állj meg, ahol pont van, — nehogy azt higyjék »magas látogatóim«, hogy végkép megkukultam. Láttam riadt tekintetükből, hogy ezt a tanítási módszert nem ismerik. A gyerekek kiolvasták az olvasókönyv felét és vége lett az órának. Átadtam a tanítást a kántorbácsinak és másodszor is hazaszöktem. Az egyik tanártól hallottam, akinek később az új tanítási metódusomat magyaráztam az egyik kereszthegyi hajiokban, hogy a kántorbácsi a polgári neveléstani órán kedvenc témáját, a kivándorlást magyarázta olyan hévvel, hogy mindenki kedvet kapott a kivándorlásra. Az ifjú titánok agyonkritizáltak. A nyugdíjazási ügyet a tanfelügyelői látogatás és a »szakszerű mintatanítás« után rövidesen elintézték. Szeptember elsején új tanító jött a faluba. Az iskolaévet június elején befejeztem. A bizonyítványok kiosztásáig kirándulni jártunk a közeli erdőkbe és ott az Isten szabad ege alatt fürödtünk és loptuk a napot. A nagy melegben nem akartak tanulni a gyerekek. A bizonyítványokba egy jeggyel jobb jegyet írtam, mint amilyen az első félévben volt és ezzel a szülőket is kiengeszteltem. A nyári szünetben kijártam a Perecpartra. A nap, a levegő és a hideg víz meggyógyított. 12. Szeptember elsején gyógyszerész barátommal fölmentem Pozsonyba. Nagy nehezen találtunk egy olcsó szobát a Marhavásártéren egy német családnál. Az első emeleten volt a szobánk. A konyhán keresztül kellett a szobába menni. A konyhában lakott a család és a szobában rajtunk kívül még két albérlő. Munkások a töltény gyárból. Amikor hazamentem, mindig féltem, hogy a rozoga emelet leszakad. A ház lehetett már vagy háromszáz éves és a tulajdonosa egyáltalán nem javíttatta. Naponként vártuk, hogy a rendőrség lebontatja. Rá egy évre tényleg le is bontották a Marhavásár-tér öreg házait, köztük a miénket is és egy építési szövetkezet hatalmas bérpalotákat emelt rajta. Pozsony ekkor