Cseh Béla: Daróctól a Talárig 1919-1939 (Komárom : [s. n.], [s. a.])

51 tod a tollat, ferdén mennek a sorok. Hogy néz ki ez az irka? Elmehetnél h ente sin asnak: már megint pocát ejtettél! Ez így ment félóráig. Szentül hittem, megúszom a dolgot. Egyszer csak rámmordul a tanfelügyelő: — Kolléga úr, ne komédiázzon! A nagyoknak helyesírás van a tanrend szerint, nem pedig szépírás. — Megváltozott a tanrend, az egész iskola szépírást tanul — dadogtam. Szlovák helyesírást nem taníthattam, mivel magam sem tudtam. A tanfelügyelő ragaszkodott a helyesírás tanításához. Nem engedelmeskedhettem. Erre ordítani kezdett: — Kidobatom az iskolából, ha nem engedelmeskedik! Kiküldtem a gyerekeket a teremből és megmagyaráztam a tanfelügyelőnek, hogy nem vagyok képzett tanító, magyar érettségim van és csak a katonaságnál tanultam meg úgy-ahogy csehül. Bevallottam, hogy úgy kerültem a szlovák iskolába tanítónak, mint Pilátus a krédóba. Ekkor dühösen felugrott a tanfelügyelő és eltávozott. Kis idő múlva visszajött az esperes-plébánossal és együtt mentek be a másik osztályba a süket tanítónőhöz. Hozzám nem jöttek be. Nem vártam meg a kritikát, hazaszöktem. Nővéremnek kijelentettem, hogy tanító nem leszek. Ebez nem értek és kedvem sincs hozzá. Alig voltam néhány napig otthon, értem jött az öreg kántor. Kijelentette, hogy nincs semmi baj. Az esperes-plébános elintézte a tanfelügyelővel a dolgot, bátran kimehetek tovább tanítani. Ő beteges öreg ember, nem bírja már a strapát és rajtam kívül nem tud helyettest találni. Hosszas kapacitálásnak engedve ismét kimentem Garamujfalura és folytattam pedagógiai merényleteimet a szlovák gyerekek ellen. Csakhamar megtörtént a második eset. A kántorbácsi lánya kezelte a postát. Reggeli után beszalad az ebédlőbe kezében lobogtatva egy levelet. A lévai tanítóképző igazgatósága kiértesítette az iskola igazgatóját, hogy az intézet negyedéves növendékei kijönnek hozzánk mintatanítást hallgatni. Elsápadtam. Még ez hiányzott! Rögtön pakoltam. Nem és nem, nem taníthatok képezdei tanárok és végzett növendékeik előtt. Amint kinyitom a szám, észreveszik, hogy nem vagyok szlovák és hogy annyit értek a tanításhoz, mint tyúk az ábécéhez. Elég volt a blamázs a tanfelügyelővel. De hiába magyaráztam, maradnom kellett. Egyességet kötöttem végre a kántorbácsival, hogy nyolctól tízig én leszek bent az iskolában, tíztől tizenkettőig pedig ő. Az első óra számtan volt, a második olvasás. Tíz óra után történelem és polgári neveléstan következett. Itt nem lehet mutogatni. Félkilenc tájban beállított az »exkurz.« Lehettek vagy húszan. Két tanár jött velük. Lányok is voltak a prepák között. I*