Cseh Béla: Daróctól a Talárig 1919-1939 (Komárom : [s. n.], [s. a.])

16 Hozták a mundért, a fegyvert és a többi felszerelést és rám parancsoltak, hogy másnap reggel rukkolok ki a többiekkel. Jöttek a bunkók vizsgálgatni. Várbörtönt járt »hírhedt ember« lettem. Nem mertek vélem szóba állni. Nem erőltettem a társalgást. Nagyon el voltam foglalva saját magammal. Kerestem valami kiutat a kátyúból. Utáltam ezt a gyáván érdeklődő bandát, tudtam, hogy nem számíthatok rájuk. Néhány napig ki sem mozdultam a szobából. A kirukkolásból nem lett semmi. Hiába toporzékolt a cseh őrmester, nyugodtan fekve maradtam. Ragaszkodtam a szabadsághoz. Letargiába estem s csak azt hajtogattam, hogy az ártatlanul elszenvedett várbörtönt hozzászámítva, két év helyett négy évet szolgáltam és igv civilbe kell mennem. Ha a század kivonult, bejöttek hozzám a szakácsok és mindennel elláttak, amire szükségem volt. Együttérzésüket és részvétüket egy-egy jó darab hús formájában juttatták kifejezésre. Érdekes, hogy a szakácsok mindenütt az üldözöttek pártjára állnak. Még egy kategóriának imponálnak a rabok: a társadalom nőnemű kivetettjeinek. Ha véletlenül találkoztunk velük, barátságosan üdvözöltek és ha tehették, cigarettát vagy valami élelmiszert dugtak a zsebünkbe. Magam részéről lehetetlennek tartottam, hogy harminchárom havi ártatlanul elszenvedett várbörtön után ott folytassam a »gyöngyéletet«, ahol elhagytam. Ez a katonái epizód valahogyan az idegeimre ment. Nagyon fáradtnak éreztem magam a további katonai szolgálatra. A theresienstadti légkör és a rabpszichológia kötelezett és kitartásra ösztönzött. Egyszerűen ágyban maradtam és kijelentettem, hogy beteg vagyok. Azt hiszem, az is voltam. Az bizonyos, hog}

7 ebben az időben jártam a legközelebb a megőrüléshez. Nem lehet máról-holnapra fegyencből katonát csinálni. Megutáltatták velem nagyon a cseh militarizmust. Igaz, hogy hazafiasan gondolkozó intelligens ember nem lehetett jó katona a cseh hadseregben. Első nap össze kellett ütköznie a sovén cseh szellemmel. Nem lehetett sem tiszt, sem altiszt. Viselkedésemen látták, hogy mindenre el vagyok szánva. Kórházba utaltak. Visszakerültem a pszichiátriai megfigyelő állomásra. Itt már ismertek. Az ezredorvos barátságos volt és őszinteséget kívánt. Elmondtam, hogy katonáskodni nem fogok, mivel két év helyett négy évet szolgáltam le. Az orvosom nagy viharokat átélt bölcs ember volt. Beszerezte büntetőperem iratait. Mint katona talán nem hitte, hogy ártatlan vagyok, de mint orvos sajnált és éreztem, hogy segíteni fog. Nem csalódtam: kiszuperáltak. Néhány napig az ezrednél lógtam félig civilben, félig katonaruhában, majd egy szép napon kezembe nyomták az elbocsátó levelet és a hazautazáshoz szükséges nyilt parancsot.