Cseh Béla: Daróctól a Talárig 1919-1939 (Komárom : [s. n.], [s. a.])

16 egészséges. Akkor mirevalók az orvosok, akik mindenáron gyógyítani akarnak? A bolondok és szimulánsok között, még mi, egészségesek is megbetegedtünk. Ha mást nem, aszpirint kértünk az orvosoktól fejfájás ellen. Itt is, mint mindenütt a katonaságnál, szobaparancsnoki rendszer dívott. A szobaparancsnokunk szerb katona volt, aki ekkor már nyolc éve élt ebben a szobában és naponta várta, hog}' hazavigyék Jugoszláviába. Gyógyíthatatlan csendes bolond volt. Egész nap csetlett-botlott minden cél nélkül és monologizált szerbül, horvátul, magyarul, németül és csehül felváltva. Ha rájött a bolondóra, összeszedett minden szemetet és ágya köré rakta. Szobaparancsnoki jelentése kész cirkusz volt. Hapíákba vágta magát és az ő kevert dialektusában mondta: »Herr Generál, hlásim háromezer millió bolond, egyébként egészségesek«, vagy : »Pane Generale ich melde gehorsamst százezer millió bolond alles sind simulanti.« Megtapogatta az ezredorvos hasát, elszedte a cigarettáit, és azután mint aki jól végezte a munkáját, lefeküdt. A vizit további része nem érdekelte. Egyik barátom anginát kapott az ezrednél. A maródiszobában lógott hónapokig. Eleinte csak suttogott, majd végül egészen megnémult. Nem bírtak vele. Beutalták a megfigyelőbe. Mutogatott és levelezett az orvosokkal. Kitartott némasága mellett. Velem sem beszélt. Vett egy palatáblát. Az egyik oldalra felírta^ amit közölni vagy kérdezni akart, majd megfordította a táblát, kezembe nyomta a palavesszőt és várta az írásbeli választ. Szerencsétlenségére az egész napi némaságának reakciójaként éjszaka álmában kiabált. Ennek ellenére néma maradt. Másfél érig nem beszélt. Nem engedték haza. Leszolgálta katonai idejének hátralévő részét a megfigyelőben. Innen ment civilbe. A búcsúzásnál már beszélt és hangos szóval köszönte meg az ezredorvosnak az iránta való jóindulatát. Átadhatta volna az ezredorvos a hadbíróságnak, de nem tette. Talán neki is imponált ez a hihetetlen akaraterő és makacs kitartás. A losonci B y család tagja a világháború alatt mint tüzérhadnagy szolgált az osztrák-magyar hadseregben. A cseh megszállás után Párisban folytatta tanulmányait és megfeledkezett arról, hogy lejelentkezzen a cseh-szlovák hadseregbe. Tanulmányai befejezése után hazajött. Bevonultatták és köztüzérként kellett volna szolgálnia Leitmeritzben. B y visszakövetelte tiszti rangját, és közemberként nem akart szolgálatot teljesíteni. Erre becsukták. Éhségsztrájkba kezdett és kijelentette, hogy addig nem eszik, míg tiszti rangját vissza nem adják. Koplalhatott már vagy két hete, amikor behozták a megfigyelőbe. Az éhségsztrájkot itt tovább folytatta. Hat hétig semmiféle táplálékot nem vett magához, csak vizet ivott, naponta tíz litert is és cigarettázott. Két hónapon keresztül sem nem nyiratkozott, sem nem borotválkozott. Úgy nézett ki, mint egy szőrös csontváz. Az éhségsztrájk végén már az ágyból sem tudott fel kelni t annyira le-