Cseh Béla: Daróctól a Talárig 1919-1939 (Komárom : [s. n.], [s. a.])

16 lottak. Tudtam, hogy ügyem jól áll és hogy a legfelsőbb bíróság a perújrafelvételt javamra el fogja rendelni. A harmadik bizonyítási eszközt, a pszichiáterrel való megvizsgálást, szintén elrendelték és egy szép napon elvittek Prágába, a Károly-téren lévő klinikára. Ennek a hatalmas, háromemeletes épületnek a balszárnyát a katonaság foglalta le, a jobbszárnyán pedig polgári betegeket gyógyítottak. Röviden úgy is mondhatnám^ hogy baloldalon voltak a szimulánsok, jobboldalon pedig a komoly betegek. Engem a zárt osztályra tettek megfigyelőbe. Ez egy külön emeleten volt négy nagy kórteremmel, öt vagy hat kipárnázott cellával a dühöngök számára. Elvették a felsőruhámat és a bakancsomat. Adtak helyette kórházi köpenyt és papucsot. Eleinte érdekelt a dolog és kíváncsi voltam, hogyan fogják megállapítani három év eltelte után, annak a reflex-mozdulatnak az indító okát, mely a börtönbe juttatott. A katonaorvosokat minden tekintetben szociálisan gondolkozó derék embereknek ismertem meg. Igaz, akadt közöttük is goromba és durva, de még ezek is elsősorban orvosok voltak és csak másodsorban katonák. Alapjában véve szomorú hely volt a theresienstadti várbörtön, de sokkal szomorúbb volt a nagyvárosi elmegyógyintézeti klinika, mely már előszobája az őrültek házának. Talán a bolondoknak jobb volt, mint nekünk. Ők nem tudták, hogy bolondok, de kívülről rettenetesen hatottak. Fiatal életek ideiglenes állomása volt ez a kórház. A jobbszárnyon feltűnően sok nő volt. Szerencsétlenül [árt leányanyák, akik alig érték el a pubertást. A férfiak közül jobb napokat látott intellektuelek, akiket az elet küzdelmei közt kapott sebekkel mentőautók szállítottak ide. Erős defektet kapott emberek, embergyűlölők, notorikus öngyilkosjelöltek. Ezek egész nap ültek és bámultak a levegőbe. Nagyzási hóbortban szenvedők: Ferenc Józsefet, Julius Cézárt, Napoleont, Marie Antoinettet, Krisztust, Atyaúristent és az ő szent prófétáját: Mohamedet képviselték. Feltalálók, hittérítők és agitátorok is voltak köztük. Ezek már mulatságosabbak voltak^ vadul gesztikuláltak és szónokoltak. Ha rohamot kaptak, ketrecbe zárták őket. A katonai megfigyelőben nagyon kevés komoly beteg volt. Ezt az orvosok is tudták. A legtöbb azért »dilizett«, hogy a katonaságtól szabaduljon, vagy pedig elkövetett valamit az ezrednél és inkább a bolondot játszotta, hogy a következményeket elkerülje. Idegekre menő, veszélyes játék volt és csak azok bírták ki, akiknek vasidegzetük volt. Akik gyenge idegekkel szimuláltak, azokat vagy rögtön kidobták a kórházból, vagy ha ottmaradlak, tényleg megbolondultak. A környezet is az idegekre ment, nehéz volt a védekezés. Nagyon kellett az idegekre vigyázni: ilyen helyen ragadós az őrültség, még akkor is, ha csak szimulálják. Már az a tudat, hogy az ember elmegyógyintézetben van, szubjektive beteggé tesz. A meglehetős ceremóniával járó viziteknél, már udvariasságból sem mondhatja az ember, hogy