Cseh Béla: Daróctól a Talárig 1919-1939 (Komárom : [s. n.], [s. a.])
35 lyoktól visszamaradt kazaj kákat viseltük. Ez elegáns kávébarna színű ruha volt. A fehérneműt a fegyház mosodájában az oda beosztott rabok mosták. Innen azonban még piszkosabban került ki a fehérnemű, mint ahogyan beadtuk. Inkább saját magunk mostuk ki. Szappant havonként faszoltunk. Ez azonban kevés volt és silány minőségű. Otthonról kaptunk vagy vásároltunk, mert szappanra okvetlen szuksçgùnk volt. Fürdeni bizonytalan időközökben jártunk. Rendszerint csak akkor, ha már nagyon koszosak voltunk, vagy ha több újoncot hoztak és a fegyház parancsnoksága jónak látta, hogy ne csák a »cuvax«-ok, hanem a fegyház öreg lakói is fürödjenek. Öreg pléhládákban fürödtünk párosával. Egyedül csak a bőrbajosok fürödhettek. A vizet saját magunknak kellett a katlanokba hordanunk és ott felmelegítenünk. Nyáron, ha külső munkán voltunk, a sánc körüli árokban is megfürödhettünk. Két ízben én is fürödtem ebben a mocsárban, közben hódpatkányra vadásztunk. Ez a fürdés sem nyújtott nagyobb élvezetet, mint a közös kádfürdő. A hódpatkányokból egyesek gulyást főztek. Szőrméjüket a parancsnokság értékesítette. Reggelenként a cellában levő »vasaparálban« mosakodtunk, melyet a szobasorosnak kellett előző nap megtölteni. Előfordult, különösen ha többen voltunk a cellában, mint a rendes létszám, hogy csak a cella lakóinak a fele mosakodhatott. Az újoncok^ mint mindenütt, az utolsók voitak. Nekik nem jutott a mosdóvízből. Vagy abban a vízben mosakodhattak, amit az öreg rabok kieresztettek a dézsába, vag}' sehogy. A ruhán és fehérneműn kívül mindegyik fegyenc kapott egy köpenyt, egy szalmavánkost és két lópokrócot. Nyáron egy, télen két pokróccal takaróztunk. Nyáron az egyik pokrócot mint lepedőt használtuk. Télen a kettő sem nyújtott elég meleget és nagyon gyakran ruhástól aludtunk. A fegyházban legrosszabb dolguk az életfogytiglan elítélt raboknak volt. Ezek voltak a legnehezebb emberek: csupa rablógyilkos. de volt közöttük hazaáruló is. Lehettek a fegyház területén vagy húszan. Ezeket az életfogytiglanosakat nem vitték munkára, mert félt a parancsnokság, hogy a munkáról megszöknek. Hazulról sem kaptak támogatájst s így teljesen rá voltak utalva a fegyház ellátására. Rajtuk látszott meg legjobban a börtön romboló hatása és rajtuk ütött ki legelébb a sajátságos rabpszichologia. A legfőbb gondjuk a nagyobb kenyér, több és jobb főzelék, kevesebb knédli volt. Tudták pontosan, hogy mi jár nekik és ebből egy jottányit sem engedtek. Talán nincs gyávább ember náluk, de ha jogaikban sértették, gyilkolni voltak képesek. Ha valami szabálytalanságot vettek észre, légyen a legártatlanabb tévedés is, felfújták és órák hosszat tárgyalták. Igyekeztek mindenütt és mindenben rést ütni és ebből a résből egy darabig jobban élni. Egész nap dámáztak és sakkoztak. Közülük kerültek ki I*
